Hírek
2012. December 20. 18:31, csütörtök |
Belföld
Forrás: MTI
Gábor Dénes-díjjal ismerték el hét tudós munkáját

Hét tudós munkáját és szakmai teljesítményét ismerték el Gábor Dénes-díjjal, az elismeréseket az Országgyűlés Főrendiházi termében adták át csütörtökön.
A Novofer Alapítvány által 1989-ben létrehozott díj a műszaki-szellemi alkotások, a mérnöki munka, a technológiai fejlesztés terén nyújtott kiemelkedő teljesítményeket ismeri el évente egy alkalommal.
Ebben az évben Dán András és Imecs Mária villamosmérnök, ifj. Duda Ernő menedzser, Katona Tamás János mérnök-hőfizikus, Peták István orvos, Tóth Magdolna kertészmérnök, Vígh László vegyész, Rátai Dániel informatikus, Csermely Péter biokémikus és Sik Dávid villamosmérnök-hallgató kapta az elismerést.
Kövér László, az Országgyűlés elnöke nyitóbeszédében a feltalálókat, az intuíció erejét és a tudósok, kutatók munkáját méltatta. "Az állam mindig érdekelt abban, hogy mellé álljon a hasznos és újító kezdeményezéseknek. Ha a feltaláló elméket megbecsüljük, hamarabb lábalunk ki bármiféle válságból, ami ránk vár" - jelentette ki.
Jamrik Péter, az alapítványt létrehozó Novofer Távközlési Innovációs Zrt. vezérigazgatója Gábor Dénes szellemi öröksége továbbörökítésének, valamint a fiatal tehetségek kiválasztásának és elismertetésének fontosságát emelte ki. "A Gábor Dénes-díjasok szellemi potenciáljának hasznosítása nemzeti össztársadalmi érdek az ifjak nevelése Gábor Dénes példáján keresztül az ő szellemi örökségének eszközeivel" - mondta.
Gyulai József, a díjat odaítélő kuratórium elnöke a tudósok, feltalálók ötleteire és az innovációs gondolatokat megvalósító szakemberek munkájára, a két szakma összefonódásának fontosságára hívta fel a figyelmet. Rámutatott, hogy a kiváló gondolatot csak hozzáértő szakember tudja megvalósítani, így mindkét készségre, tudásra egyaránt nagy szükség van.
Dán András villamosmérnök, az MTA doktora, a BME Villamos Energetika Tanszék egyetemi tanárának a villamos hálózatok zavartalan üzemét befolyásoló különféle jellegű elméleti, mérési és kiértékelési módszer kidolgozásáért és az alkalmazást biztosító műszer fejlesztéséért, az első magyar tervezésű kisszeles, háztartási méretű szélerőmű villamos berendezéseinek tervezésében és üzembe helyezésében nyújtott közreműködéséért és oktatói tevékenységéért, a "smart grid" egyetemi kutatóhely létrehozásáért kapta a díjat.
Imecs Mária villamosmérnök, egyetemi tanár, a Kolozsvári Műszaki Egyetem mérnök-professzora, a villamos hajtások, a kalickás aszinkron motoros hajtások kettős mezőorientációs, vektoriális struktúrájának továbbfejlesztéséért és implementációja terén elért eredményeiért, továbbá a felsőfokú oktatás, a doktoranduszképzés terén kifejtett eredményes tevékenységéért vehette át a kitüntetést.
Ifj. Duda Ernő menedzser, címzetes egyetemi docens a magyar biotechnológia fejlődése érdekében kifejtett kiemelkedő szakmai-, közéleti- és vezetői tevékenységéért, globális piacvezető, független, közép- és kelet-európai biotechnológiai vállalat megalapításáért, működtetéséért, sikeres innovációszervező munkásságáért kapta a díjat.
Katona Tamás János mérnök-hőfizikus, az MTA doktora, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. tudományos tanácsadója, többek között az atomerőmű földrengésbiztonsága felülvizsgálatának és megvalósítási koncepciójának, valamint módszertanának kidolgozása és gyakorlati alkalmazása terén nyújtott alkotó közreműködéséért részesült az elismerésben.
Peták István orvos, az MTA Támogatott Kutatóhelyek Irodája, Pathobiokémiai Munkacsoport tudományos főmunkatársa, a célzott daganatellenes gyógyszerek személyre szabott alkalmazásához szükséges molekuláris diagnosztikai módszerek kidolgozásáért, gyakorlati hasznosításáért vehette át a kitüntetést.
Tóth Magdolna kertészmérnök, az MTA doktora, a Budapesti Corvinus Egyetem Gyümölcstermő Növények Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára, egyebek mellet az alma hazai fajtahasználatának korszerűsítését célzó fajtaértékelő kutatásaiért, a hazai üzemi almatermesztésben mintegy 60 százalékos arányban szereplő almafajták honosításáért, négy almafajta és hét fajtajelölt nemesítéséért részesült az elismerésben.
Vígh László vegyész, akadémikus, az MTA Szegedi Biológiai Központ Biokémiai Intézet kutatóprofesszora többek között a "membrán termoszenzor" hipotézis megalkotásáért, a stresszfehérjealapú gyógyszerkutatás és -fejlesztés új alapokra helyezésében úttörő munkásságáért, a Biopolisz program kidolgozását segítő alkotó közreműködéséért és tudományszervező munkásságáért kapott díjat.
A "DOCLER Holding Új Generáció" Gábor Dénes-díját Rátai Dániel informatikus, feltaláló, a 3D for All Számítástechnikai Fejlesztő Kft. általános fejlesztésvezetője kapta, a közönséges személyi számítógépeket háromdimenziós, holisztikus megjelenést és valós térbeli interakciót biztosító technológiai megoldásának megalkotásáért, kidolgozásában és a találmány piaci bevezetésében vállalt alkotó munkájáért kapta.
In Memoriam kitüntetést kapott Csermely Péter biokémikus, a Semmelweis Egyetem Orvosi Vegytani, Molekuláris Biológiai és Pathobiokémiai Intézetének egyetemi tanára, a fiatal tehetségek iskolateremtő felkutatása, felkarolása, támogatása és gondozása, a hálózatépítés terén végzett több évtizedes áldozatos munkájáért.
Gábor Dénes Tudományos Diákköri Ösztöndíjban részesült Sik Dávid villamosmérnök-hallgató, aki a tudományos munka igényességével elkészített szakszerű és igényes diákköri dolgozatában az új atipikus tanulást támogató elektronikus tanulási környezetek alkalmazhatóságát vizsgálta.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 24. 10:02, vasárnap | Belföld
Ingyenes koncertsorozattal ünnepli a Hatoslottó megújulását a Szerencsejáték Zrt.
Több mint 80 állomásos ingyenes koncertsorozatot szervez országszerte a Szerencsejáték Zrt. 2025 szeptemberétől a Hatoslottó megújulásának apropóján - tájékoztatta a nemzeti lottótársaság pénteken az MTI-t.
2025. Augusztus 24. 10:01, vasárnap | Belföld
Nagy István: a jövő Magyarországa a falvakban épül
A magyar kormány hisz a falvak erejében, az itt élők tehetségében és szorgalmában, ezért újulnak meg a vidéki települések iskolái, infrastruktúrája és közösségi terei
2025. Augusztus 24. 09:59, vasárnap | Belföld
Hétfőn kezdődik a Keleti pályaudvar felújítása
Az év legnagyobb karbantartási beruházásának nevezte Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook-oldalán a Keleti pályaudvar hétfőn kezdődő, négy hétig tartó felújítását, amely számos változást igényel a közlekedésben.
2025. Augusztus 24. 09:56, vasárnap | Belföld
Felborult egy mentőautó szombaton késő este Budapesten
Személyautóval ütközött és felborult egy mentőautó szombaton késő este Budapesten, a balesetben öten megsérültek - közölte az Országos Mentőszolgálat vasárnap az MTI-vel.