Hírek
2017. Október 19. 15:57, csütörtök |
Helyi önkormányzati
Forrás: szekesfehervar.hu
Emléket állítanak az egykori első osztályú Máv Előre SC labdarúgócsapatának
Emléktábla avatóünnepségre kerül sor október 24-én, kedden 13.30 órakor a Takarodó út 3. szám alatt. A nemes gesztussal a már megszűnt MÁV ELŐRE SC futballcsapatának fényes múltja előtt tisztelegnek.
Az emlékállítón Székesfehérvár polgármestere mond köszöntőt.
A csapatot 1909. május 30-án alapították, Székesfehérvári Déli Vasúti Testedző Kör néven. Az idők során, az egylet több néven is szerepelt a magyar labdarúgó bajnokság különböző osztályaiban, ma is ismert nevét 1957-ben kapta. Legnagyobb sikerét akkor könyvelhette el, amikor 1977-ben feljutott a Magyar Nemzeti Bajnokság első osztályába, mi több három szezont is eltöltött a legjobbak között.
Az ünnepélyes avatásra október 24-én 13:30 órakor kerül sor a Takarodó út 3. szám alatt, amelyre Székesfehérvár Önkormányzata sok szeretettel vár minden kedves érdeklődőt.
A Székesfehérvári MÁV ELŐRE SC labdarúgócsapata 1996-ban szűnt meg hivatalosan. Jövő héttől egy emléktábla is őrzi az egykori sikereket, melynek felállítása Rábaközi József, az első osztályba feljutó csapat korábbi játékosának kezdeményezésére jöhetett létre.
Forrás: szekesfehervar.hu
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 12. 08:14, vasárnap | Belföld
Megkezdődött a választás, máris született egy rekord
A vasárnapi országgyűlési képviselő-választáson reggel 7 óráig a szavazásra jogosultak 3,46 százaléka adta le szavazatát a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint.
2026. Április 12. 08:12, vasárnap | Életmód
Csaknem háromszázezren látták eddig a Magyar menyegzőt
Összesen csaknem háromszázezer nézőt vonzott eddig a Káel Csaba Magyar menyegző című filmje, amelyet Magyarországon több mint kétszázezren, a határon túl pedig kilencvenezren láttak eddig.
2026. Április 11. 17:00, szombat | Belföld
NAV: április 20-ig kell befizetni a turizmusfejlesztési hozzájárulást
Április 20-ig kell befizetnie a turizmusfejlesztési hozzájárulást az erre kötelezetteknek - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
2026. Április 11. 15:00, szombat | Belföld
Budapesti repülőjáratokat is töröltek a Lufthansa-dolgozók sztrájkja miatt
A Lufthansa légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt törölték a légitársaság pénteki budapesti járatait - olvasható a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér honlapján.
