Hírek
2017. Augusztus 28. 07:17, hétfő |
Helyi
Forrás: szekesfehervar.hu
Testvérvárosaink művészeinek kiállításával nyílt meg az Aranybulla Művészeti Napok
Az elmúlt évek nemzetközi művésztelepein készült alkotásokból rendezett válogatástárlattal nyílt meg pénteken este az Aranybulla Művészeti Napok.
Az Öreghegyi Közösségi Házban Székesfehérvár olasz, bolgár, amerikai, német, angol, román, lengyel és finn testvérvárosaiból érkezett művészek munkáit állították ki, színes körképet adva kortárs alkotók műveiből. Szombaton Deák Bill Gyula koncertjét rendezik.
„Az Aranybulla Művészeti Napokat 1999 óta – Az Öreghegyi Közösségi Ház néhai legendás igazgatója, Tóth István ötlete nyomán – rendezzük meg minden esztendő augusztusának utolsó napjaiban. Az ötletgazda eredeti elképzelése szerint, a nagy nyári fesztiválok, augusztusi ünnepségek, valamint az ősz, az iskola kezdete közé szánta, mintegy áthidalásként az azóta már hagyományos rendezvénysorozatot. Székesfehérvárnak 19 testvérvárosa van, az itt kiállított műtárgyakat e településeket képviselő művészek készítették, közös alkotótáborokban” – fogalmazott Östör Annamária, tanácsnok, önkormányzati képviselő a kiállítást, egyben az Aranybulla Művészeti Napokat megnyitó beszédében, majd hozzátette: „közeleg 2022, az Aranybulla kiadásának 800. évfordulója, így ez a rendezvénysorozat a jövőben e témakört is a középpontba állítja.”
Testvérvárosaink művészeinek nyílt kiállítása az Öreghegyi Közösségi Házban „A testvérvárosi kapcsolatok gyümölcsözőségét és az alkotások bőségét jelzi, hogy fennakadásmentesen meg tudtuk rendezni ezt a tárlatot, amikor kiderült, hogy az amerikai testvérvárosunkból, Birminghamból érkezett műalkotások vámkezelésének elhúzódása miatt nem sikerülhetett ma megnyitnunk.” – mondta el köszöntőjében Kiss Dorottya, A Szabadművelődés Háza igazgatója, aki tájékoztatást adott arról is, hogy az amerikai testvérváros tíz művészét bemutató kiállítást is meg fogja rendezni A Szabadművelődés Háza. Amint az intézménybe megérkeznek a birminghami alkotások, tájékoztatást adnak a tárlat megnyitójának új időpontjáról.

- Szombaton 20 órakor Deák Bill Gyula és zenekara ad koncertet az Öreghegyi Közösségi Házban.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Április 11. 17:00, szombat | Belföld
NAV: április 20-ig kell befizetni a turizmusfejlesztési hozzájárulást
Április 20-ig kell befizetnie a turizmusfejlesztési hozzájárulást az erre kötelezetteknek - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
2026. Április 11. 15:00, szombat | Belföld
Budapesti repülőjáratokat is töröltek a Lufthansa-dolgozók sztrájkja miatt
A Lufthansa légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt törölték a légitársaság pénteki budapesti járatait - olvasható a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér honlapján.
2026. Április 11. 13:00, szombat | Életmód
A Heim Pál gyermekkórház 250 millió forintot kap zajszigetelésre a Budapest Airporttól
Kétszázötven millió forintot adományozott a Budapest Airport (BA) a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetnek, a támogatással a repülőgépek okozta zajhatások mérsékléséhez kívánnak hozzájárulni.
