Hírek
2017. Szeptember 14. 17:14, csütörtök |
Helyi
Forrás: szekesfehervar.hu
Társasházak tűzvédelme - nyílt napok a fehérvári kirendeltségen is
Amennyiben valaki nincs tisztában azzal, hogy a társasházban hova szabad vagyonvédelmi rácsot felszerelni, hol lehet a kerékpárt tárolni, hova lehet kitenni a kukát, vagy éppen a virágot...
...az most a helyi katasztrófavédelmi kirendeltség nyílt napján választ kaphat. Három napon keresztül, szeptember 18. és 20. között minden nap 10 és 16 óra között az ország valamennyi kirendeltségén várják az érdeklődőket.
- A tűzoltók egész évben sorra járják a társasházakat és ellenőrzik azok tűzvédelmi helyzetét. Ezeknek az ellenőrzéseknek a célja nem a bírságolás, hanem az épületben élők biztonságának javítása, azonban gyakran mégis több százezer forintos bírságot kell súlyos, vagy ismétlődő hibák miatt kiszabni.
Tavaly mintegy nyolcszáz alkalommal riasztották a tűzoltókat társasházban keletkezett tűzhöz, a hazai társasházakban összesen 3400 négyzetméternyi területen pusztítottak a lángok. Idén eddig 579 ilyen eset volt, nagy valószínűséggel ezeknek egy részét meg lehetett volna előzni.
A Székesfehérvári Katasztrófavédelmi Kirendeltség a Szent Flórián körút 2. alatt található:
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Április 29. 10:00, szerda | Belföld
Találkozót kezdeményez az ukrán elnökkel Magyar Péter
Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.
