Hírek
2017. Augusztus 21. 18:55, hétfő |
Helyi
Forrás: okkfehervar.hu
Szitakötő tehetséggondozó képzés indult

Három napos, 30 órás akkreditált tehetséggondozó képzés kezdődött pedagógusok számára hétfőn a Liget Műhely Alapítvány szervezésében a Munkácsy Mihály Általános Iskolában.
A Szitakötő egy integrált ökológiai oktatási program, amely 2008 óta több száz hazai és határon túli iskolában sikerrel működött. Az eddigi tapasztalatok alapján úgy alakították ki a programot, hogy az általános iskolában, valamint a gyerekekkel bármilyen szakmai, fejlesztő területen dolgozó szakemberek személyes élményeket és inspirációt is szerezhessenek.
A Szitakötő programot oktató képzés célja, hogy a pedagógusok elméleti előadások és játékos foglalkozások keretében megismerkedjenek a program komplex módszertanával, céljaival, fejlesztő pedagógiai lehetőségeivel, amelyek az oktatás-nevelés terén egyedülálló módon ötvözik a természettudományt és a művészeteket.
Horgas Judit, a Szitakötő oktatási program vezetője elmondta, hogy a foglalkozások komplex fejlesztést céloznak, a művészeti és környezeti nevelést próbálják összekapcsolni különböző művészeti ágak felhasználásával. A Szitakötő környezettudatos életmódra tanít, és azt próbálja megmutatni, hogy a természettudományok iránt érdeklődő gyerekek, pedagógusok is megtalálhatják a művészetekben a maguk érdeklődési területét.
„Az elgondolásunk alapja, hogy akkor tud jól tanulni a gyerek és a pedagógus, ha jól érzi magát közben. Próbálunk játékos feladatokat adni, az aktivitásra, kreativitásra alapozva szeretnénk elérni, hogy az ismeretek megmaradjanak, gondolkodni tanítsunk, és a világra való nyitottságot, kíváncsiságot felkeltsük a gyerekekben.” – mondta el Horgas Judit az első foglalkozás előtt, amelyre 25 pedagógus érkezett a város iskoláiból.
Az akkreditált tehetséggondozó képzést Székesfehérvár Önkormányzata finanszírozza. Juhász László környezetvédelmi tanácsnok elmondta, hogy a Környezetvédelmi Alap terhére támogatják a programot, amelyen 25 pedagógus vesz részt.
„Azért is tartottuk fontosnak a program támogatását, mert az akkreditált képzéssel a pedagógusok is duplán nyernek, hiszen élvezhető, újszerű formában tudják majd átadni az ismereteket a gyerekek részére és egyúttal be tudják gyűjteni a kötelező akkreditációs pontokat is.” – emelte ki Juhász László, aki elmondta, hogy a képzéssel kapcsolatban jó tapasztalatokról számoltak be más városokban is.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi
95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba
2025. Augusztus 23. 09:59, szombat | Belföld
KSH: Tovább zuhant a beruházások teljesítménye Magyarországon
A beruházások volumene 2025 II. negyedévében a nyers adatok szerint 8,0 százalékkal elmaradt az előző év azonos időszakitól.
2025. Augusztus 23. 09:58, szombat | Életmód
Jászberényi Márk felállította az esti körülmények között végrehajtott leghosszabb távlövés világrekordját
2025. Augusztus 23. 09:57, szombat | Belföld
Szijjártó Péter: legalább öt napig el fog tartani az orosz kőolajtranzit helyreállítása
Legalább öt napig el fog tartani a kőolajtranzit helyreállítása a Barátság vezetéken, amelyet ismét ukrán légicsapások értek - írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a Facebookon.