Hírek
2018. Augusztus 03. 07:13, péntek |
Életmód
Forrás: mti - fotó: pixabay
Szinte tíz percet sem bírnak ki mobiltelefonjuk nélkül a britek
Szinte tíz percet sem bírnak ki a britek a mobiltelefonjuk nélkül, átlag 12 percenként \"ránéznek\" készülékükre csütörtökön ismertetett adatok szerint.
Az elmúlt évtizedben kialakult a digitális függőség kultúrája, a felnőttek negyven százaléka az ébredés utáni első öt percben biztosan ellenőrzi telefonját - derült ki a brit távközlési felügyelet (Ofcom) jelentéséből.
A 35 év alattiak 65 százaléka rögtön az ébredés után a mobiljáért nyúl, 60 százalék pedig még a lefekvés előtti öt percben is használja készülékét.
Az okostelefonok rendkívül elterjedtté váltak a szigetországban: míg 2008-ban csak az emberek 17 százalékának volt, addig manapság már 78 százalékának van. A 16 és 24 év közöttiek körében még ennél is magasabb, 95 százalékos ez az arány.
A felmérés szerint az emberek 71 százaléka sohasem kapcsolja ki a telefonját, 78 százalék pedig úgy gondolja, élni sem tudna nélküle.
Az Ofcom évente közölt adatai szerint 2017-ben először csökkent a mobilhívások időtartama, az emberek egyre inkább az internetes üzenetküldő szolgáltatásokat, köztük például a WhatsAppot és a Facebook Messengert használják. A nők többet interneteznek a telefonjukon, mint a férfiak, különösen a 18-34 év közötti korosztály.
"Az elmúlt tíz évben megváltozott az emberek élete az okostelefonok elterjedésével, az internethez való jobb hozzáféréssel és az új szolgáltatásokkal. Legyen szó akár a rugalmas munkáról, a hírfogyasztásról vagy az internetes vásárlásról, sokkal több dolgot tudunk menet közben intézni, mint korábban valaha" - fogalmazott az Ofcom piackutatási vezetője. Ian Macrae hozzátette, míg sokan állandó kísérőjükként nagy becsben tartják az okostelefonjukat, néhányan túlterhelőnek érzik az internetet vagy épp ellenkezőleg, frusztrálónak, ha nincsenek fent a világhálón.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 11. 13:00, szombat | Életmód
A Heim Pál gyermekkórház 250 millió forintot kap zajszigetelésre a Budapest Airporttól
Kétszázötven millió forintot adományozott a Budapest Airport (BA) a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetnek, a támogatással a repülőgépek okozta zajhatások mérsékléséhez kívánnak hozzájárulni.
2026. Április 11. 12:00, szombat | Életmód
Ma van a magyar költészet napja
Ma van a magyar költészet napja; az ünnep alkalmából országszerte irodalmi programok, tárlatvezetések, könyvvásárok és számos más rendezvény várja az érdeklődőket.
2026. Április 11. 12:00, szombat | Életmód
Látványos csillaghullás lesz megfigyelhető április 22-én
Április 22-én éri el maximumát a Lyridák meteorhullása, emellett négy égitest látványos együttállása is megfigyelhető lesz az égbolton - közölte az MTI-vel pénteken a Svábhegyi Csillagvizsgáló.
2026. Április 10. 18:00, péntek | Életmód
Gödöllőn adják elő június végén a Csíksomlyói passiót
A magyar szabadság napja alkalmából június végén Gödöllőn, a Világfa előtt adja elő a Nemzeti Színház a Csíksomlyói passiót, együttműködve a város művészeti együtteseivel
