Hírek
2017. Augusztus 23. 18:00, szerda |
Helyi
Forrás: szekesfehervar.hu
Szent László király köszöntése - képzőművészeti pályázatot írtak ki
A „Szent László király köszöntése” című képzőművészeti pályázatra szeptember 24-ig lehet alkotásokkal nevezni.
- Diákoktól és felnőttektől egyaránt várnak alkotásokat kötetlen művészeti ágban, a legjobb pályamunkákat Székesfehérváron és Zágrábban is kiállítják.
A „Szent László király köszöntése” című képzőművészeti pályázatot felső tagozatos és középiskolás tanulóknak, valamint felnőtteknek hirdették a 2017. évi Szent László Emlékévhez kapcsolódóan. Bármilyen művészeti ágban – lehet festmény, montázs, batikolás, rajz, fotó, hímzés és egyéb kézműves munka – várnak alkotásokat a királyról, a hozzá kapcsolódó történelmi és egyházi eseményekről, népszokásokról, mondákról, ünnepekről. Egy alkotó egyetlen pályamunkát adhat le.
A pályázathoz kérik elküldeni/feltüntetni az alkotás címét, valamint a pályázó adatait. A munkákat postán vagy személyesen is el lehet juttatni a Székesfehérvári Horvát Nemzetiségi Önkormányzat címére (Székesfehérvár 8000, Liszt Ferenc utca 1.) szeptember 24-ig.
A neves szakemberekből álló zsűri által díjazott pályaműveket Székesfehérváron és Zágrábban is kiállítják, az eredményhirdetés október második felében várható.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Április 11. 17:00, szombat | Belföld
NAV: április 20-ig kell befizetni a turizmusfejlesztési hozzájárulást
Április 20-ig kell befizetnie a turizmusfejlesztési hozzájárulást az erre kötelezetteknek - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
2026. Április 11. 15:00, szombat | Belföld
Budapesti repülőjáratokat is töröltek a Lufthansa-dolgozók sztrájkja miatt
A Lufthansa légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt törölték a légitársaság pénteki budapesti járatait - olvasható a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér honlapján.
2026. Április 11. 13:00, szombat | Életmód
A Heim Pál gyermekkórház 250 millió forintot kap zajszigetelésre a Budapest Airporttól
Kétszázötven millió forintot adományozott a Budapest Airport (BA) a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetnek, a támogatással a repülőgépek okozta zajhatások mérsékléséhez kívánnak hozzájárulni.
