Hírek
2017. Szeptember 18. 17:01, hétfő |
Helyi
Forrás: szekesfehervar.hu
Sokan látogatták Fehérváron a Kulturális Örökség Napjai rendezvényeit
Magas rangú kulturális eseménysorozaton vehettek részt az érdeklődők szombaton és vasárnap Székesfehérváron.
A fehérváriak és az idelátogatók örömmel fogadták, hogy egész hétvégén nyitva álltak a Szent István Király Múzeum kiállítóhelyei, valamint, hogy olyan különleges helyeket, mint például a Nemzeti Emlékhelyet, a Hiemer-házat, az Árpád-fürdőt, a Szent Anna kápolnát, az Ortodox templomot vagy a Fejér Megyei Levéltárat is felkereshettek.
Szombaton, „Fejjel nagyobb mindenkinél” címmel Szabados György, a Szent István Király Múzeum történészének előadása hangzott el Szent Lászlóról és III. Béla királyról a Nemzeti Emlékhelyen, majd „Mesélő templomok” címmel vezetett túra indult. „Először a ciszter templomot látogattuk meg, amelynek nemcsak a festményei gyönyörűek, hanem csodálatos rejtett kincsei vannak, például a faragott sekrestye. Ezután a Székesegyházba mentünk be, és megtekinthettük a Szent Anna kápolnát is, amely egy nagyon ritkán látható – az egyetlen gótikus – műemléke Székesfehérvárnak.” – mondta el Kulcsárné Németh Mariann, idegenvezető.

A Vox Mirabilis Kamarakórus szombaton este az Ars Sacra Fesztivál részeként, a Nyitott Templomok Napján adott koncertet a múzeum díszudvarán. Lengyel zeneszerzők művei fogták keretbe a koncertet, mindkét mű egy-egy a békéért felcsendülő könyörgés volt. Emellett néhány igazi különlegességet elhozott a kórus, mégpedig XX. és XXI. századi zeneszerzők műveit, hogy megmutathassák, a kortárs kórusmuzsika érthető és szerethető. A ma is élő és alkotó zeneszerzők közül Gjeilo, Stopford, Miskinis, Arvo Pärt, Balatoni Sándor és Csemiczky Miklós művei hangzottak el, de Kodály Zoltán egyházi művei is megszólaltak ezen a szakrális helyszínen.

Szombaton és vasárnap a Szent István Király Múzeum összes székesfehérvári kiállítóhelye ingyenesen volt látogatható, épületvezetéseket tartottak a Hiemer-házban, az Árpád fürdőben és a Szerb Ortodox templomban is és érdemes volt este is a Belvárosban sétálni, ahol az érdeklődők egyedülálló 3 dimenziós, animációs filmet láthattak a Mauzóleum homlokzatán, amelyben Székesfehérvár egykori Koronázó Bazilikája, annak Szent István Király Múzeumban őrzött kőtöredékei keltek életre, de megjelent III. Béla király arc rekonstrukciója is.
Azok az érdeklődők, akik ez utóbbi programot elmulasztották, még bepótolhatják; minden szeptemberi pénteken és szombaton láthatják 20, 20:30 és 21 órakor, a Nemzeti Emlékhelyen, Székesfehérvár Önkormányzata és a Szent István Király Múzeum szervezésében.

Vasárnap délelőtt a Nemzeti Emlékhelyen nyílt meg a Koronázó Bazilika története címet viselő kiállítás. A tárlat forgatható táblák, világító képek, mozgóképek, interaktív térképek és kézbe vehető tárgymásolatok segítségével mutatja be a történelmi múltat.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Április 11. 12:00, szombat | Életmód
Ma van a magyar költészet napja
Ma van a magyar költészet napja; az ünnep alkalmából országszerte irodalmi programok, tárlatvezetések, könyvvásárok és számos más rendezvény várja az érdeklődőket.
2026. Április 11. 12:00, szombat | Életmód
Látványos csillaghullás lesz megfigyelhető április 22-én
Április 22-én éri el maximumát a Lyridák meteorhullása, emellett négy égitest látványos együttállása is megfigyelhető lesz az égbolton - közölte az MTI-vel pénteken a Svábhegyi Csillagvizsgáló.
2026. Április 11. 11:00, szombat | Belföld
A levélben szavazásra jogosultak több mint fele már leadta szavazatát
A magyarországi lakcímmel nem rendelkező csaknem 497 ezer választópolgár közül 254 ezren már leadtak levélszavazatot a Nemzeti Választási Iroda (NVI) szombat reggeli adatai szerint.
