Városlista
2024. május 10, péntek - Ármin

Hírek

2018. Augusztus 19. 08:53, vasárnap | Sport
Forrás: szekesfehervar.hu

Sima Vidi-győzelem a forduló előtt hibátlan Honvéd otthonában

Sima Vidi-győzelem a forduló előtt hibátlan Honvéd otthonában

Első idegenbeli bajnokiját játszotta a szezonban a MOL Vidi, a négy forduló után még hibátlan Honvéd vendégeként.

A meccset a kispesti pálya közelgő átépítése miatt az MTK stadionjában rendezték, és hamar vezethetett volna a Vidi, de megint büntetőt rontott. Utána viszont két gólt szerzett a Nikolics-csapat és emberelőnybe is került szünetig. Utána pedig gyorsan növelte előnyét, hamar eldőlt a rangadó.

Úgy tűnik, egyelőre nem akarja vagy nem tudja jelentősen rotálni keretét Marko Nikolics, a MOL Vidi edzője. A Honvéd elleni bajnokin is a kezdőben zömében a BL-selejtezőkön látottakra épített, miközben a padon ült mindhárom nyári gazolás, Berecz, Sós és Hangya is. Valamint Fiola Attila, aki akár középső védőként is bevethető lenne – ennek azért volt jelentősége, mert kevesebb mint négy perc alatt Vinícius és Juhász is sárga lapot kapott. Mindketten a félpályánál szabálytalankodtak egy-egy meglóduló kispestivel szemben, aztán a 8. percben a Vidi kapuja előtt is csak nézték, hogy Vadócz egy szöglet után mellé fejel. Egy perc múlva ellenben a hazaiak kerültek bajba: Uzoma lerántotta Nikolovot, 11-est kapott a Vidi! A Malmö ellen hibázó Lazovics helyett Huszti állt a labda mögé, de ő is kihagyta… Gyengén helyezte a lövést, Gróf elcsípte a bal alsónál.

A 17. percben a jobb oldalon jött előre a Honvéd, a visszagurított labdát Gazdag lőtte mellé. A hazaiak játékvezetői ítéleteket reklamáltak, a Vidi pedig gólt lőtt: a 26. percben Lazovics ugratta ki Nikolovot, aki jobbról centerezett, középen pedig Kovács István megelőzte Baráthot és a kapuba lőtt. A harmadik fehérvári sárgát Lazovics kapta – műesésért. Ennél sokkal nagyobb butaságot csinálta a honvédos Batik, akit a 38. percben kiállítottak, mert (egy javára ítélt szabadrúgás után…) megrúgta Kovácsot. Egy perc elteltével ki is használta az emberelőnyt a Vidi: Lazovics tanári passzából Huszti külsőzte el a labdát Gróf mellett.

A szünetben nem cserélt Marko Nikolics, aki ezúttal a keretbe sem nevezte egyik Scsepovicsot sem. Az 50. percben Danilo beadása után Heffler került helyzetbe, de fölé lőtt, a Vidi pedig újabb góllal felelt. Jó ütemű támadás végén Stopira lőtt középre balról, Pátkai átlépte a labdát, Hadzic pedig egyből kapura küldte. Gróf bravúrral védett, de a kipattanót Hadzic jobbal a jobb sarokba lőtte. Ezt követően jött az első Vidi-csere, Juhász Rolandnak adott pihenőt a szerb vezetőedző. Nem feledve, hogy szerda este pár saroknyira az MTK-pályától a BL-selejtező playoffjában lesz jelenése a csapatnak és kapitányának.

Az 58. percben Huszti szabadrúgását Lazovics csúsztatta a lécre. Pátkai is megmutatta, hogy nem csak a magas emberek tudnak fejjel veszélyeztetni, megdolgoztatta Grófot. A 69. percben debütált a fehérvári csapatban Berecz Zsombor. Nem ő, hanem NIkolov villant nagyot, igaz, a saját gólvonalán, onnan vágta ki Skvorc fejesét. Berecz először a 75. percben célozta meg a kaput, Gróf védett. A hajrában nem erőltette a támadásokat a Vidi, így is simán nyert, véget vetve a Honvéd hibátlan bajnoki sorozatának.

Budapest Honvéd – MOL Vidi FC 0-3 (0-2)

MOL Vidi: Kovácsik - Nego, Juhász (Fiola), Vinícius, Stopira - Hadzic - Nikolov, Pátkai - Huszti – Kovács (Berecz), Lazovics (Sós).
Gl.: Kovács, Huszti, Hadzic

szekesfehervar.hu

Címkék: labdarúgás, MOL Vidi, vidi

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 09. 09:43, csütörtök | Sport

Konferencia Liga: Elsőként a Fiorentina jutott döntőbe

2024. Május 07. 14:08, kedd | Sport

Nyolcvan nap a rajtig, 180-190 tagú lehet a magyar csapat

Nyolcvan nap múlva kerül sor a párizsi olimpia megnyitó ünnepségére, az eseményen pedig az előzetes számítások szerint 180-190 magyar sportoló vehet részt.

2024. Május 07. 07:25, kedd | Sport

Bemutatták a magyar csapat párizsi olimpiára és paralimpiára tervezett ruhakollekcióit

Bemutatták a magyar csapat párizsi olimpiai és paralimpiai ruhakollekcióit hétfő este a Várkert Bazárban.

2024. Május 06. 09:47, hétfő | Sport

Két magyar a top 50-ben a tenisz-világranglistán, Marozsán újabb karriercsúcsa

A 36. helyen álló Marozsán Fábián és az 50. Fucsovics Márton révén két magyar is tagja a top 50-nek a férfi teniszezők legfrissebb, hétfőn kiadott világranglistáján.