Hírek
2017. Március 31. 11:34, péntek |
Életmód
Forrás: mti
Prága a legnépszerűbb húsvéti úti cél, Budapest a negyedik
A magyar utazók legszívesebben Prágába utaznak húsvétkor, Budapest ezúttal a negyedik helyre szorult a Trivago.hu szálláskereső weboldal adatai alapján.
Az MTI-nek pénteken elküldött felmérésből az is kiderül, hogy a magyar városok közül Hajdúszoboszló, Eger, Hévíz, Siófok és Gyula került még be a legkeresettebb 10 úti cél közé, a külföldiek közül pedig Róma, Párizs és Velence szállásai iránt érdeklődnek legnagyobb arányban a magyar utazók.
A kedvelt városok közül szálláshelyre sehol sem hajlandók kirívóan sokat költeni a magyarok, Velencében a legmagasabb, egy éjszakára, két személyre átlagosan 48 ezer forint a kattintott ár, Párizsban ez körülbelül 45 ezer, Prágában 41 ezer forint.
A szálláshelyek jó része már megtelt, az összes, a Trivago.hu-n levő magyar szálláshely körülbelül 3 százaléka kínál még szabad szobákat, Budapesten 9 százalék. A fürdővárosokban még az utolsó pillanatban is foglalható szoba: Hajdúszoboszlón a szállások 34 százaléka, Hévízen 25 százaléka, Gyulán 20 százaléka még elérhető. Prágán és Rómán, hasonlóan Budapesthez, azonban meglátszik a nemzetközi érdeklődés is, már a szobák 90 százalékát illetve 95 százalékát lefoglalták.
A legkeresettebbek most is a négycsillagos hotelek, a kattintások majdnem fele erre a kategóriára érkezett az eddigi adatok alapján. Ezt követik a háromcsillagos szállodák, a kikattintások 12 százaléka pedig kategória nélküli szállásokra - apartmanokra, hostelekre, panziókra - érkezett.
A 11 éve indított Trivago szálláskereső naponta több mint 1 millió szálláshelyet hasonlít össze több mint 250 különböző foglalási oldalról. Minden hónapban 120 millió felhasználó választja a Trivagót utazása megtervezésénél.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 25. 14:00, szerda | Életmód
Pataky Attila: több mint ötven év munkájának elismerése a Petőfi Zenei Életműdíj
Több mint ötven év munkájának elismerése a Petőfi Zenei Életműdíj - mondta Pataky Attila, aki az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában beszélt a díjról és a díjátadó gálaestről.
2026. Február 24. 16:00, kedd | Életmód
Szarka Tamás 24 állomásos turnéra indul Otthon vagyunk címmel
Szarka Tamás március közepén 24 állomásos turnéra indul Otthon vagyunk címmel, hogy a magyar kultúrát és tájainkat közelebb hozza a közönséghez.
2026. Február 24. 12:00, kedd | Életmód
Megjelenik a magyarországi autópiacon a kínai Geely márka
Újabb kínai márka jelenik meg a magyarországi újautó-piacon: a Geely modellek értékesítése a tervek szerint márciusban-áprilisban indul el a kereskedéseknél - jelentette be a magyarországi importőr, a Geely Hungary hétfőn.
2026. Február 23. 09:00, hétfő | Életmód
Koncert Plusz címmel indít sorozatot a Pannonhalmi Főapátság
Koncert Plusz címmel indít sorozatot a Pannonhalmi Főapátság, első alkalommal február 27-én várják a közönséget nagyböjti koncertre, monostori sétára és beszélgetésre.
