Hírek
2017. Július 17. 06:04, hétfő |
Helyi
Forrás: ggmuvhaz.hu
Pál utcai fiúk vándorkiállítás - 110 éves a regény

A kultikus regény, A Pál utcai fiúk 110 éves - az évfordulón vándorkiállítás mutatja be a művet és a történet hátterét a Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtárban.
Külön érdekesség, hogy Fábri Zoltán Oscar-díjra jelölt filmadaptációja is kerek születésnapot ünnepel 2018-ban. Lehetőség van Fábri Zoltán filmjének megtekintésére is.
Grund, gittegylet, Füvészkert, einstand - ugye, ismerős szavak, fogalmak? Ezek is a mai napig népszerű regénynek, A Pál utcai fiúknak köszönhetően terjedtek el, összekötve generációkat.
Molnár Ferenc 110 esztendeje írta meg a művet, amely külföldön is kivételes sikert aratott, számos nyelvre lefordították, több országban pedig az iskolai ajánlott olvasmányok között szerepel a regény.
Az évforduló alkalmából vándorkiállítás viszi még közelebb az olvasóhoz vagy a leendő olvasóhoz a regény cselekményét, hátterét. S nem csupán a könyv jubilál, hanem hamarosan az abból készült film is.
De maradjunk a tárlatnál, amely a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárból indult, és a tervek szerint 10 évig lesz úton. Ez idő alatt nemcsak hazai, hanem határon túli helyszínekre is eljut.
A Gárdonyi könyvtárában július végéig délelőtt, előzetes bejelentkezés alapján, augusztustól pedig a bibliotéka nyitvatartási idejében lehet megnézni a kiállítást, egészen 15-éig. A látogató tablók, képek, magyarázatok segítségével követheti nyomon A Pál utcai fiúkat, de a regény jellegzetes tárgyai (napló, gitt, bizonyítvány) is megtalálhatók egy asztalon.
A könyvtár munkatársa, Néda Lászlóné Klári vezetett körbe a kiállításon, egyenként felhíva a figyelmet a tablókra. Ezek bemutatják egyebek mellett Molnár Ferenc életét, az 1907-ben, folytatásokban megjelent regény születésének körülményeit, a filmváltozatot, egyenként a regény szereplőit, helyszíneit s a fiatalok kedvenc játékait (a foci akkor még például csak elterjedőben volt). Elolvasható, mit is jelent a gitt-egylet, de magával a gittel is lehet ismerkedni, hiszen az a mai fiataloknak nem feltétlenül ismert.
A tablók melletti asztalon elhelyezett tárgyakat megfogni ér, sőt kötelező: bele lehet lapozni egy korabeli bizonyítványba, amelyben az érdemjegyek pont fordítva vannak, gyúrható a gitt, pecsételhetünk, az órarendből pedig látható, hogy akkor sem volt a mainál sokkal kevesebb órája egy iskolásnak.
A tapasztalatok szerint van érdeklődés a tárlat iránt, már táboros, iskolás csoportok is jöttek. A felnőttek közül sokan nosztalgiával tekintenek a regényre, így a kiállításra is, a gyerekekhez pedig közelebb kerülhet az olvasmány. Aminek a sikere talán abban rejlik, hogy olyan örök dolgokról szól, mint például a barátság vagy a rivalizálás.
Helyszín:
Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár
8000. Székesfehérvár, Sóstó ltp. 1.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi
95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba
2025. Augusztus 23. 09:59, szombat | Belföld
KSH: Tovább zuhant a beruházások teljesítménye Magyarországon
A beruházások volumene 2025 II. negyedévében a nyers adatok szerint 8,0 százalékkal elmaradt az előző év azonos időszakitól.
2025. Augusztus 23. 09:58, szombat | Életmód
Jászberényi Márk felállította az esti körülmények között végrehajtott leghosszabb távlövés világrekordját
2025. Augusztus 23. 09:57, szombat | Belföld
Szijjártó Péter: legalább öt napig el fog tartani az orosz kőolajtranzit helyreállítása
Legalább öt napig el fog tartani a kőolajtranzit helyreállítása a Barátság vezetéken, amelyet ismét ukrán légicsapások értek - írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a Facebookon.