Hírek
2013. Augusztus 16. 05:00, péntek |
Életmód
Forrás: orientpress
Óvja gyermekét a mindennapi kólától
Azok a gyerekek, akik cukros üdítőitalokat – beleérve a szénsavas, a juice vagy a sportitalokat is – isznak minden nap, nagyobb valószínűséggel híznak el, mint azok, akik ennél ritkábban fogyasztanak ilyen italokat. Jelen tanulmány újdonságát az adja, hogy a fiatalabb gyerekekre koncentrál.
Dr. Mark DeBoer, a Virginia Egyetem kutatója, a tanulmány szerzője elmondta: „annak ellenére, hogy a cukros üdítőitallal bevitt kalória aránya viszonylag kevés a teljes napi mennyiséghez gyerekek esetében, idővel nagymértékben hozzájárul a súlygyarapodáshoz”.
Ő és kollégái egy országos reprezentatív kutatás keretében 9600 gyermekről gyűjtöttek adatot azok 2, 4, majd 5 éves korában. A szülők beszámoltak jövedelmükről, iskolai végzettségükről és arról, hogy a gyerekek naponta mennyi üdítőt fogyasztanak és mennyi időt töltenek tévénézéssel. A gyerekek súlyát minden egyes felülvizsgálaton megmérték. Azoknak a gyerekeknek az aránya, akik naponta fogyasztottak cukros üdítőitalt, valamint sportitalt vagy juice-t, 9-13 százalék között mozgott életkoruktól függően.
Ezeknek a gyerekeknek az édesanyja nagyobb valószínűséggel volt túlsúlyos, és néztek legalább napi két órát tévét. A család gazdasági-társadalmi státuszát is figyelembe véve a szakemberek megállapították, hogy azok, akik már ötévesen napi rendszerességgel fogyasztottak szénsavas üdítőket, 43 százalékkal nagyobb valószínűséggel lettek elhízottak - írja a Fox News.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 12. 08:59, vasárnap | Életmód
Kálid Artúr kapta a Szabadtéri Színházak Szövetségének díját
A Szabadtéri Színházak Szövetsége Kálid Artúr színművésznek ítélte oda idén a Gedeon József Amfiteátrum-díjat:
2024. Május 12. 08:54, vasárnap | Életmód
Krausz Ferenc: Magyarországon vannak olyan projektek, amelyekkel világszínvonalú eredményeket lehet elérni
Magyarországon vannak olyan projektek, amelyekkel hazánkban is legalább olyan esélyekkel lehet világszínvonalú eredményeket elérni, mint külföldön
2024. Május 11. 07:02, szombat | Életmód
EU20 - Koncertek, futóverseny, családi programok az évfordulón
Egész napos fesztivállal, benne futóversennyel, koncertekkel, családi programokkal várják a közönséget május 12-én a fővárosi Szabadság téren Magyarország EU-csatlakozásának 20. évfordulója alkalmából.
2024. Május 10. 15:24, péntek | Életmód
Átadták a megújult KRESZ-parkot a Városligetben
A Liget Budapest Projekt részeként megújult a KRESZ-park és környezete a Városligetben. A közlekedési helyzeteket játékosan bemutató parkot Lázár János építési és közlekedési miniszter adta át pénteken.