Városlista
2025. augusztus 23, szombat - Bence

Hírek

2017. Október 13. 18:07, péntek | Helyi
Forrás: szekesfehervar.hu

Őszi Megyekorzó lesz szombaton a Szent István téren

Őszi Megyekorzó lesz szombaton a Szent István téren

Fejér megye számos településéről érkező őstermelők, kézművesek hozzák el minőségi termékeiket szombaton a Szent István térre.

A vásár mellett látványos, szórakoztató népi játékok is várják a kicsiket és nagyokat a Megyekorzón.

  • A Fejér Megyei Önkormányzat által útjára indított Fejér Termék Program Fejér Megye Foglalkoztatási Stratégiájában is kulcsprojektként szerepel.

A „Foglalkoztatási-gazdasági együttműködések és szolgáltatások fejlesztése Fejér megyében” elnevezésű projekt keretében 4 év alatt 8 Megyekorzó rendezvényt szervez a Fejér Megyei Önkormányzat szintén a helyi kézműves termékek, kis- és középvállalkozások, manufaktúrák népszerűsítése és támogatása céljából. Dr. Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke kiemelten fontosnak tart minden olyan kezdeményezést és támogat minden olyan programot, amely a megyében lévő értékekre hívja fel a figyelmet, azokat népszerűsíti.

2017-ben immár másodszor kerül sor a Megyekorzó rendezvényre. Tavasszal a Szent György Napi Vigasságok keretében Móron rendezték meg Fejér megye kézműves termékeinek vásárát. Az őszi Megyekorzóra pedig október 14-én, szombaton kerül sor 8-12 óráig Székesfehérváron a Megyeháza előtti Szent István téren.

A Fejér Termék Projekt célja: a Fejér megyében előállított élelmiszerek és kézműves termékek piacra jutásának segítése, illetve a Fejér megyei termelők piacbővítési törekvéseinek támogatása, a helyi foglalkoztatás fejlesztése, a helyi vevők és a helyi termelők közötti kapcsolatok fejlesztése, a Fejér termék védjegyrendszer kidolgozása, társadalmasítása és népszerűsítése, termelők, gazdálkodók, élelmiszer-feldolgozók és kézművesek termékeinek összegyűjtése, minősítése, promóciója.

  • Az októberi Megyekorzóra Fejér megye számos településéről érkeznek őstermelők, kézművesek, mint pl. Vál, Pázmánd, Csákberény, Ercsi, Nadap, Úrhida, Vereb, Tordas, Baracska és Székesfehérvár.

A megye termelői 20 standon várják a vásárlókat minőségi termékeikkel: különféle kecske- és tehénsajtokkal, házi füstölt sonkával, kolbásszal, szalonnával, mézekkel, lekvárokkal, szörpökkel, savanyúsággal, aszalt gyümölcsökkel lehet feltölteni télire a család éléskamráját. Fogyaszthatnak kemencében sült kenyérlángost. Ajándéktárgyakat, kézműves dísztárgyakat is találnak ügyes kezű kézművesektől: varrott ajándéktárgyakat, merített papírt, szőnyegeket.

Látványos, szórakoztató és kreatív népi fajátékok várják a kicsiket és nagyokat egyaránt a Megyekorzó ideje alatt. Az ügyességi, logikai játékok felhőtlen kikapcsolódást jelentenek mind a gyerekek, mind felnőttek számára.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi

95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba

Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba

2025. Augusztus 23. 09:59, szombat | Belföld

KSH: Tovább zuhant a beruházások teljesítménye Magyarországon

A beruházások volumene 2025 II. negyedévében a nyers adatok szerint 8,0 százalékkal elmaradt az előző év azonos időszakitól.

2025. Augusztus 23. 09:57, szombat | Belföld

Szijjártó Péter: legalább öt napig el fog tartani az orosz kőolajtranzit helyreállítása

Legalább öt napig el fog tartani a kőolajtranzit helyreállítása a Barátság vezetéken, amelyet ismét ukrán légicsapások értek - írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a Facebookon.