Hírek
2023. Március 16. 09:06, csütörtök |
Belföld
Forrás: Ügyészség
Nőgyógyásznak és ügyvédnek adta ki magát egy férfi

A Pécsi Járási Ügyészség kuruzslás és csalás bűntette miatt emelt vádat egy férfi ellen, aki hol nőgyógyásznak, hol ügyvédnek adta ki magát.
A vád szerint a férfi 2021 őszén ismerkedett meg az egyik sértettel, akihez mint kozmetikushoz járt. A férfi már a kezdetekkor magát nőgyógyásznak adta ki. 2021 decemberében a sértett munka közben rosszul lett, ekkor a csaló felajánlotta neki, hogy megvizsgálja, kezelni fogja, mert lehet, hogy nőgyógyászati problémája van. Ezt követően a férfi hol saját lakásán, hol a sértett munkahelyén a nőt többször megvizsgálta, tőle kenetet vett.
A sértett később beajánlotta a férfit egy ismerősének is, aki a párjával gyermeket tervezett. A találkozót követően a vádlott mind a nőt, mind a férfit több alkalommal megvizsgálta, tőlük kenetet, mintát vett. A későbbiekben a pár nő tagjának furcsa lett a vádlott orvosi tevékenysége, ezért feljelentést tett.
A vádlott ezzel párhuzamosan 2021 szeptemberében társkereső alkalmazáson keresztül ismerte meg az ügy másik sértettjét, akinek ugyanazon az álnéven mutatkozott be, de most már ügyvédnek adta ki magát. A későbbiekben a vádlott a sértettel többször találkozott, majd internetes alkalmazáson keresztül folyamatosan kapcsolatban voltak, ahol a vádlott különböző személyiség profilok alatt tévedésbe ejtette a sértettet. Először ügyvédként azt állította, hogy felesége autóbalesetet szenvedett, majd meghalt. A későbbiekben saját betegségeire, illetőleg további családtagjai halálára hivatkozott. Egy idő után másik fiktív néven vette fel a kapcsolatot a sértettel, ahol elmondta, hogy az ügyvéd, akivel addig a sértett tartotta a kapcsolatot, meghalt, viszont minden vagyonát a sértettre hagyta. A vádlott különböző indokokra hivatkozással összesen közel 12 millió forintot csalt ki a sértettől.
Az elkövető cselekménye a csalás és a kuruzslás bűntettének a megállapítására alkalmas, mely bűncselekmények közül a legsúlyosabb büntetési tétele 2 évtől 8 évig terjedő szabadságvesztés.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 24. 10:02, vasárnap | Belföld
Ingyenes koncertsorozattal ünnepli a Hatoslottó megújulását a Szerencsejáték Zrt.
Több mint 80 állomásos ingyenes koncertsorozatot szervez országszerte a Szerencsejáték Zrt. 2025 szeptemberétől a Hatoslottó megújulásának apropóján - tájékoztatta a nemzeti lottótársaság pénteken az MTI-t.
2025. Augusztus 24. 10:01, vasárnap | Belföld
Nagy István: a jövő Magyarországa a falvakban épül
A magyar kormány hisz a falvak erejében, az itt élők tehetségében és szorgalmában, ezért újulnak meg a vidéki települések iskolái, infrastruktúrája és közösségi terei
2025. Augusztus 24. 09:59, vasárnap | Belföld
Hétfőn kezdődik a Keleti pályaudvar felújítása
Az év legnagyobb karbantartási beruházásának nevezte Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook-oldalán a Keleti pályaudvar hétfőn kezdődő, négy hétig tartó felújítását, amely számos változást igényel a közlekedésben.
2025. Augusztus 24. 09:56, vasárnap | Belföld
Felborult egy mentőautó szombaton késő este Budapesten
Személyautóval ütközött és felborult egy mentőautó szombaton késő este Budapesten, a balesetben öten megsérültek - közölte az Országos Mentőszolgálat vasárnap az MTI-vel.