Hírek
2025. Május 20. 07:21, kedd |
Belföld
Forrás: MTI
NAV: még egy napig lehet módosítani az szja-bevallási tervezetet
Május 20-ig lehet átnézni, elfogadni, módosítani és kiegészíteni a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által készített szja-bevallási tervezetet, és rendelkezni az adó 1+1 százalékáról, aki nem módosít a tervezetén, annak - az őstermelőket, az áfás magánszemélyeket és az egyéni vállalkozókat kivéve - a kiajánlott tervezete lesz az érvényes bevallása - közölte a hivatal hétfőn az MTI-vel.
A közlemény szerint a NAV szakemberei hosszított nyilvántartással segítenek: hétfőn és kedden a NAV központi ügyfélszolgálatai reggel 8 óra 30 perctől egészen 18 óráig várják az ügyfeleket, a NAV infóvonala, a 1819, amely ingyen hívható, szintén tovább fogadja az szja-bevallással kapcsolatos kérdéseket, május 19-én és 20-án 8 óra 30 perctől egészen 20 óráig.
A NAV eSZJA-felülete az elmúlt hét egyik leglátogatott honlapja volt, naponta átlagosan több mint 100 ezren nézték meg a tervezetüket, a személyes ügyintézések száma is jelentősen megnőtt a korábbi évekhez képest, eddig ugyanis már egymillióan keresték fel a hivatal ügyfélszolgálatait - írták.
Közölték azt is, hogy idén több mint 73 ezren kérték szja-tervezetük postázását; az érintetteknek érdemes átnézni a papíralapú tervezeteket, illetve elolvasni a tájékoztatót, amiben minden fontos tudnivaló megtalálható.
Akinek visszajár a befizetett adóból, vagy fizetnie kell a bevalláskor, de részletfizetést kérne, annak a bevallási tervezethez mellékelt személyre szabott kiegészítő nyilatkozatát kell kitölteni és visszaküldeni május 20-ig - tették hozzá.
Az szja befizetésekor az adóazonosító jelet vagy adószámot az átutalás vagy csekk "közlemény" rovatában mindig fel kell tüntetni, enélkül a NAV a befizetett összeget csak késve tudja a befizetőhöz kapcsolni; aki papíron küldi be a bevallását, ne felejtse el aláírni - áll a közleményben.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 25. 11:00, szerda | Belföld
Kamatdöntés - A monetáris tanács 25 bázisponttal csökkentette az alapkamatot
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa 25 bázisponttal 6,25 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot, és a kamatfolyosó két szélét is ilyen mértékben vitte lejjebb - jelentette be a jegybank kedden.
2026. Február 25. 09:07, szerda | Belföld
Február 26-án indulhat újra a kőolajszállítás
2026. Február 25. 09:00, szerda | Belföld
A Medián szerint nyílik az olló a két nagy párt között
Jelentős előnyt mér a Tisza Pártnak a Fidesz–KDNP-vel szemben a Medián legfrissebb közvélemény-kutatása – számolt be róla a HVG.
