Városlista
2024. június 22, szombat - Paulina

Hírek

2024. Június 10. 07:55, hétfő | Helyi
Forrás: szekesfehervar.hu

Nagy többséggel választották újra dr. Cser-Palkovics András polgármestert

Nagy többséggel választották újra dr. Cser-Palkovics András polgármestert

Dr. Cser-Palkovics Andrást meggyőző fölénnyel, több mint 74 százalékos támogatottsággal választották újra vasárnap a fehérváriak.

A város polgármestere a Fehérvár TV választási műsorában elmondta, hogy a következő öt évben sem pártpolitikai alapon szeretné vezetni Székesfehérvárt.

Dr. Cser-Palkovics András 2010 óta irányítja Székesfehérvárt és polgármesterként már negyedik ciklusát kezdheti meg a városban.

„Nagyon megható az a bizalom, amit kaptam, most már ismételten, főleg ebben az arányban a székesfehérváriaktól. A meghatottság mellett most érzem is ennek a súlyát, hogy mit jelent ekkora bizalommal elkezdeni majd egy új ciklust, de hadd használjam ki ezt az alkalmat leginkább arra, hogy megköszönjem minden székesfehérvárinak, aki a mai nap folyamán elment választani. Örülök annak, hogy megint országos átlag fölötti volt a részvétel városunkban. Köszönöm mindenkinek, aki a saját állampolgári jogával elmondta a véleményét az egyes kérdésekben, függetlenül attól, hogy kire, mire szavazott, mert azt hiszem, hogy ez mindig fontos erejét mutatja egy városnak.” - fogalmazott Székesfehérvár polgármestere.

"Hasonló módon vagyunk képesek gondolkodni közös otthonunkról"

„Egyúttal köszönöm szépen valamennyi polgármesterjelöltnek és önkormányzati képviselőjelöltnek azt, hogy főleg az országos politikai klímához és kultúrához képest szerintem egy korrekt kampányt tudtunk végigvinni. Azt hiszem, hogy mindenki előtt le a kalappal, és nekem dolgom, feladatom, felelősségem, hogy a város közössége nevében is megköszöntem, hogy soha senki nem felejtette el azt, hogy holnap is lesz élet, és egy dolog holnap is adott lesz, hogy ugyanannak a városnak a polgárai leszünk, függetlenül attól, hogy most milyen párt, vagy jelölőszervezet, vagy civil közösség jelöltjeként indultunk a választáson. Ezt jól jelzi, hogy az elsők között gratulált Földi Julit képviselő asszony, ezúton is szeretném ezt neki megköszönni, nagyon sportszerű és korrekt gesztus volt, és azt hiszem, hogy ez is kell ahhoz, hogy ezt a várost tovább tudjuk fejleszteni, soha nem elfelejtve, hogy magának a városnak a működtetése, fejlesztése nem pártpolitikai kérdés, az a mi közös otthonunk. Gondolkodhatunk a világ nagy kérdéseiről esetleg különböző módon, de a közös otthonunkról nagyon is hasonló módon vagyunk képesek gondolkodni, egymást meghallgatni, ötleteket, javaslatokat befogadni. Én ennek szellemében igyekszem a várost vezetni, hozzátéve, hogy ez mindig csapatmunka.” - tette hozzá.

„Azt hiszem, hogy a 70% fölötti győzelem egy bizalom, amivel élni kell és nem visszaélni, és az emberek azt látják, hogy továbbra is alázatosan, szorgalommal dolgozunk az itt élőkért, és ezért a városért, akkor ezt láthatólag értékelik, még esetleg olyanok is, akik nem Fidesz szavazók. Ezt a választási eredményt nézve egészen biztosan nagyon sokan más pártállásúak is szavaztak ránk, ami nekünk azt a felelősséget adja, hogy soha ne felejtsük el, hogy mi értük is dolgozunk.” - fogalmazott.

Dr. Cser-Palkovics András szólt arról is, hogy 14-ből 13 egyéni választókerületben győztek a Fidesz jelöltjei, és tették mindezt úgy, hogy négy választókerületben közkedvelt és rutinos képviselők, közszereplők vonultak vissza.

„Ez mindig nagyon nagy kihívás, hiszen hogyha valaki másfél évtizede egy körzetet koordinál, irányít, kapcsolatot tart az ott élőkkel, és nem indul újra, és ott mindenképpen új képviselő lesz, akkor nehéz megtalálni az alkalmas személyt, a bizalmat kialakítani irányába, és utána neki majd a megszerzett bizalommal jól élve bebizonyítani, hogy érdemes volt benne bízni. Most az egyik részét már elértük, hiszen megvannak az új képviselők. Szerencsére barátságban történnek ezek az átadás-átvételek. Szabó Bakos Györgyné, Horváth Saci, Dienesné Fluck Györgyike, és Horváth Miklós Csaba is nagy szeretettel fogja átadni a tapasztalatait, tudását az új képviselőknek, és így fogják ők elkezdeni ezt a munkát. 13 körzetet nyertünk, tehát teljesen egyértelmű a közgyűlési felhatalmazás és egyértelmű a polgármester mögötti közgyűlési többség. A felelősség is egyértelmű tehát. Mind a húsz képviselőtársamra számítok a közös munkában, de a felelősség természetesen ezé a frakcióé lesz leginkább. Itt is szeretnék gratulálni Farkas Lászlónak, aki ismételten hozta a Palotaváros déli körzetet. Ki se tudom számolni, hogy hány ciklus óta nyeri meg ezt a körzetet, és számíthat a palotavárosiak támogatására, és természetesen a mi együttműködésünkre is. Lacival eddig is korrekt volt az együttműködés, bizonyára így lesz ez a jövőben is. Én ugyanígy tekintek a listás képviselőkre is. Ott még nem teljesen egyértelmű, hogy pontosan kik jutottak be. Egy biztos, hogy nekünk 21-ünknek adatott meg az az óriási megtiszteltetés, hogy ezt a gyönyörű várost és annak ügyeit irányíthatjuk, vezethetjük. Ez mindenkire felelősséget ró, akár kormányzati, akár ellenzéki szerepben lesz a közgyűlésen. És valljuk be, hogy nagyon sokszor ez el is mosódik, hiszen a város ügyeinek egy jelentős része az nem pártpolitikai vagy ideológiai törésvonalak mentén születik meg."

Feketehegy – Szárazréten Szigli István önkormányzati képviselő három évtizedes közéleti múlttal maradt alul a Fidesz jelöltjével, Szontághné Kovács Erikával szemben.

Cser-Palkovics András polgármester elmondta, hogy képviselőjük történelmi győzelmet aratott, hiszen eddig a politikai klímától függetlenül Szigli István mindig magabiztosan nyerte a körzetét. Hozzátette, hogy nem véletlen, hogy őt is megtapsoltatta az eredményvárón, hiszen ez egy óriási teljesítmény volt. Most pedig Feketehegy- Szárazrét új fejezetet kezd.

szekesfehervar.hu

Ezek érdekelhetnek még

2024. Június 12. 08:33, szerda | Helyi

A labdarúgó EB idején éjfélig tarthatnak nyitva a belvárosi teraszok

Székesfehérvár Önkormányzata ezúton ad tájékoztatást arról, hogy a június 14-én kezdődő labdarúgó Európa-bajnokság

2024. Május 25. 08:00, szombat | Helyi

Kiütötte az Ajka Kristályt a Perutz

A pápai csapat a szezon utolsó idegenbeli mérkőzését Ajkán játszotta, ahol a házigazdákat magabiztosan, 6-1 arányban győzte le.

2024. Május 24. 09:07, péntek | Helyi

Járdafelújítások – az Ybl lakótelepen már elkészült, a Zichy ligetben ősszel kezdődik a beruházás

Elkészült az Ybl Miklós lakótelepet átszelő egyik járda felújítása és mellette az Ybl Miklós-mellszoborhoz vezető kisebb járdaszakasz.

2024. Május 15. 09:54, szerda | Helyi

Június 15-én, változatlan árakkal nyit a Városi Strand

A Csitáry G. Emil Uszoda strandja 2024. június 15-én, szombat reggel 8 órától nyitja meg a kapuit, és várja a vendégeket minden nap 8 és 19 óra között.