Hírek
2017. Július 18. 08:13, kedd |
Helyi
Forrás: sg.hu
Microsoft: Búcsúzik a Windows Phone
A régi platform végleg eltűnik, a támogatás hivatalosan is lezárult.
A Windows Phone, de még az új Windows 10 Mobile kapcsán is, mostanában leginkább a tábor további gyengüléséről hallani, hiszen a szoftver már jó ideje a „futottak még” kategóriában tanyázik. Most a Microsoft hivatalosan is lezárja az előd támogatását, így ez a platform belátható időn belül eltűnik.
A legutoljára megjelent verzió a Windows Phone 8.1 volt, amely még 2014 áprilisában vált elérhetővé a felhasználók számára. Ezzel egy 3 éves periódus ért véget, a WP8.1-et futtató okostelefonok ugyanis már nem kapnak több szoftveres frissítést, illetve technikai jellegű segítséget.
Mivel a jelenlegi generációba tartozó mobilos operációs rendszer még mindig elérhető, ezzel még nem zárul le a Microsoft ilyen irányú próbálkozása, a legtöbb statisztika szerint azonban igencsak halovány esély mutatkozik arra, hogy itt a felhasználói tábor egy jelentős szeletét belátható időn belül megszerezhetik. A Windows 10 Mobile tehát egyelőre marad, bár itt már igencsak híján vagyunk az ezt támogató új készülékeknek.
A Windows Phone 7 – amely akkor az eredeti Windows Mobile platformot váltotta le – eredetileg 2010-ben jelent meg, mint az iOS és az Android legújabb kihívója. A csempés kivitel valóban újszerű volt, ez azonban meglehetősen vegyes visszhangot váltott ki a felhasználókból, maga a szoftver pedig sosem tudott igazán jelentős szereplővé válni, ami többek között a hiányzó funkcióknak (copy-paste, stb.) volt köszönhető.
A Windows Phone 8 több téren is javulást hozott, ehhez azonban szükséges volt az új készülékek beszerzése, ami alaposan visszafogta a lelkesedést. A helyzeten a Nokia telefonos részlegének felvásárlása sem segített, néhány Lumia okostelefon ugyan kifejezetten népszerű volt, a helyzetet azonban jól jellemzi, hogy azóta már meg is szabadultak a hardveres feladatoktól.
A ma elérhető szoftver inkább az asztali Windows kiegészítéseként fogható fel, áttörő sikerre pedig így nem is igazán számíthat.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Január 11. 08:26, vasárnap | Belföld
Operatív törzs: ahol riasztás van érvényben, ott aki teheti, ne induljon útnak
2026. Január 11. 08:24, vasárnap | Sport
Női kézilabda BL - Metzi győzelmével nagy lépést tett a csoportelsőség felé a Győr
A címvédő Győr 27-24-re győzött a két magyar játékossal felálló francia Metz HB vendégeként a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének szombati rangadóján.
