Hírek
2017. December 29. 12:51, péntek |
Belföld
Forrás: mti
Másfél milliárd forintos pályázati lehetőség nyílt civil szervezeteknek
Csaknem másfél milliárd forintra pályázhatnak civil szervezetek a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) szakmai pályázatain január végéig
- jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.
Soltész Miklós kiemelte: hét év alatt a civil szervezetek állami támogatása 70 százalékkal nőtt. Míg 2010-ben 144 milliárd forint állt rendelkezésre erre a célra, 2016-ra 240 milliárd forintra emelkedett ez az összeg.
A pénteken bejelentett szakmai pályázatokat öt kollégium - Közösségi Környezet, Mobilitás és Alkalmazkodás, Új Nemzedék Jövőjéért, Nemzeti Összetartozás, Társadalmi Felelősségvállalás - írta ki 295-295 millió forint értékben. A pályázatok beadási határideje - kollégiumoktól függően - január 29. és február 1. között lesz - mondta az államtitkár.
Soltész Miklós közölte: az öt kollégiumnál a civil szervezetek százezertől négymillió forintig nyerhetnek el támogatást. A tavalyi tíz százalék önerővel ellentétben idén nem szükséges önrész a szakmai programokra kiírt pályázathoz, illetve "bizonyos feltételek teljesülése esetén" a határon túli szervezetek hazai társpályázó nélkül önállóan is pályázhatnak - tette hozzá.
A pályázatok részletes feltételeiről a www.civil.info.hu információs portálon lehet tájékozódni.
Soltész Miklós a sajtótájékoztatón köszönetet mondott annak a több mint 62 ezer Magyarországon működő civil szervezetnek, amely "valóban a civil világot" segíti és támogatja, amelynek tagjai "nem kerítést akarnak bontani, nem az illegális migrációt akarják törvénytelenül segíteni, nem az anarchiát, illetve a felfordulást akarják az országban", hanem sokkal inkább segítik a rászorultakat, a bajbajutottakat, a közösségeket, értékek megőrzésében szolgálnak, a családi élet és a családbarát gondolkodás erősítésében tevékenykednek, "általában a rend, a tisztességes élet megteremtését szolgálják".
Soltész Miklós arról is beszélt, hogy a civil szervezeteknek működési célra két hete nyílt meg a Nemzeti Együttműködési Alapban egy másik, 2,8 milliárd forint összértékű pályázati lehetőség, amelynek beadási határideje január 15-18. között lesz.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 11. 15:00, szombat | Belföld
Budapesti repülőjáratokat is töröltek a Lufthansa-dolgozók sztrájkja miatt
A Lufthansa légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt törölték a légitársaság pénteki budapesti járatait - olvasható a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér honlapján.
2026. Április 11. 11:00, szombat | Belföld
A levélben szavazásra jogosultak több mint fele már leadta szavazatát
A magyarországi lakcímmel nem rendelkező csaknem 497 ezer választópolgár közül 254 ezren már leadtak levélszavazatot a Nemzeti Választási Iroda (NVI) szombat reggeli adatai szerint.
2026. Április 11. 10:11, szombat | Belföld
Orbán Viktor: Zelenszkíj vagy én?
2026. Április 10. 09:00, péntek | Belföld
NVI: szoros eredmény esetén csak a szavazást követő szombaton lehet ismert a választás végeredménye
Szoros eredmény esetén csak a szavazást követő szombaton lehet ismert az országgyűlési választás végeredménye - közölte a Nemzeti Választási Iroda (NVI) csütörtökön az MTI-vel.
