Városlista
2026. április 11, szombat - Zsolt, Leó

Hírek

2023. Június 12. 15:03, hétfő | Helyi
Forrás: feol.hu

Már látszik, milyen lesz Székesfehérvár új körforgalma

Már látszik, milyen lesz Székesfehérvár új körforgalma

A Móri út felújításának során mostanra kirakták az új körforgalom szegélyét, így már látszik, milyen szép nagy lesz a kör a teljesen átalakuló kereszteződésben.

Ha valaki járt mostanság a Zichy liget környékén, már megtapasztalhatta, pontosan hogyan is helyezkedik el az új, épülő körforgalom: Mivel az új körfogalomban el kell férniük a csuklósbuszoknak is, ezért egy bizonyos átmérőnél nem szabadott kisebb körforgalmat tervezni: a körforgalom külső átmérőke 12,5 méter lesz. A csomópont méretéből és geometriájából adódóan azonban ezt a körforgalmat nem lehetett a kereszteződés mértani középpontjába tenni, azt elcsúsztatták a Zichy liget utcájának az irányába. Tehát ha a Móri út felől érkezünk, akkor – szerencsére – nem tudunk „egyenesen” átzúgni a körforgalmon a belváros irányába, hanem a körön haladva egy kicsit érintjük a Zichy-ligetet is.

A város önkormányzata mintegy egymilliárd forint európai uniós támogatást nyert a Móri út felújításának első ütemére, amely a városi rendőrkapitányságtól a Móri út 44-ig tartó, mintegy 650 méteres szakaszt jelenti. Rossz állapotban volt nem csak az útburkolat, de alatta a közmű is, ezért azokat is felújítják, illetve a rekonstrukció során. Az önkormányzat szeretné a Szent Vendel utcánál a második körforgalmat is kiépíteni, de ehhez forrásokat kell még találni. Az első ütem kivitelezése, amint az a munkák megkezdésekor elhangzott, várhatóan szeptember közepéig elkészül.

A felújítás részeként megújulnak a meglévő autóbusz-megállók, új megálló is létesül. Korszerűsítik a közvilágítást, kétoldali kerékpársávokat és helyenként leállósávot alakítanak ki, továbbá bővítik a Rozgonyi Piroska utca végén lévő parkolót.

feol.hu

Ezek érdekelhetnek még

2026. Április 11. 12:00, szombat | Életmód

Ma van a magyar költészet napja

Ma van a magyar költészet napja; az ünnep alkalmából országszerte irodalmi programok, tárlatvezetések, könyvvásárok és számos más rendezvény várja az érdeklődőket.

2026. Április 11. 12:00, szombat | Életmód

Látványos csillaghullás lesz megfigyelhető április 22-én

Április 22-én éri el maximumát a Lyridák meteorhullása, emellett négy égitest látványos együttállása is megfigyelhető lesz az égbolton - közölte az MTI-vel pénteken a Svábhegyi Csillagvizsgáló.

2026. Április 11. 11:00, szombat | Belföld

A levélben szavazásra jogosultak több mint fele már leadta szavazatát

A magyarországi lakcímmel nem rendelkező csaknem 497 ezer választópolgár közül 254 ezren már leadtak levélszavazatot a Nemzeti Választási Iroda (NVI) szombat reggeli adatai szerint.