Városlista
2026. április 12, vasárnap - Gyula

Hírek

2023. Május 10. 09:51, szerda | Helyi
Forrás: szekesfehervar.hu

Madarak és fák napja - több mint száz éves már a hagyomány

Madarak és fák napja - több mint száz éves már a hagyomány

A madarak és fák napja a Föld napjának a testvérünnepe, amelynek célja, hogy különböző megemlékezésekkel, rendezvényekkel a társadalom,

különösen az ifjúság természetvédelem iránti elkötelezettségét kialakítsa, elmélyítse. Időpontja a hatályos természetvédelmi törvény szerint minden év május 10-e. A hagyomány immáron több mint százéves.

Megszervezésének közvetlen előzménye a „mezőgazdaságra hasznos madarak” védelme érdekében 1902-ben kötött párizsi egyezmény, mely után Chernel István ornitológus még ebben az évben megszervezte az első madarak és fák napját. Az esemény iskolai keretek közé az Apponyi Albert vallási- és közoktatásügyi miniszter alatt került, melynek értelmében az elemi népiskolákban minden év májusában vagy júniusában kellett „természetvédő” és „erkölcsnemesítő” szellemben méltatni a Madarak és Fák Napját.

Fülemülék éjszakája a Sóstó Természetvédelmi területen
A madarak és fák napját ünneplik május 10-én a Pákozdi Pagonyban

szekesfehervar.hu

Címkék: fák, madarak, természet

Ezek érdekelhetnek még

2026. Április 11. 17:00, szombat | Belföld

NAV: április 20-ig kell befizetni a turizmusfejlesztési hozzájárulást

Április 20-ig kell befizetnie a turizmusfejlesztési hozzájárulást az erre kötelezetteknek - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

2026. Április 11. 15:00, szombat | Belföld

Budapesti repülőjáratokat is töröltek a Lufthansa-dolgozók sztrájkja miatt

A Lufthansa légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt törölték a légitársaság pénteki budapesti járatait - olvasható a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér honlapján.

2026. Április 11. 13:00, szombat | Életmód

A Heim Pál gyermekkórház 250 millió forintot kap zajszigetelésre a Budapest Airporttól

Kétszázötven millió forintot adományozott a Budapest Airport (BA) a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetnek, a támogatással a repülőgépek okozta zajhatások mérsékléséhez kívánnak hozzájárulni.