Hírek
2017. Szeptember 04. 05:50, hétfő |
Helyi
Forrás: lovasijaszat.hu
Lovasíjászok Fehérváron - első versenyét rendezte a Nagy Törzs, új otthonában
Székesfehérvár egyik legdélebbi külterületi részén, Fövenypusztán tartotta a Kassai Lovasíjász Iskola - Nagy törzse lovasíjász versenyét szombaton. (videó)
A 99 méterhosszú pályán vágtában 20 másodperc alatt kell végigmenni, miközben egy 90 centiméter átmérőjű céltáblára kell lőnie a versenyzőknek.
- Kassai Lajos még az 1980-as évek végén dolgozta ki a lovasíjászat verseny-szabályrendszerét, ezután elkezdte az új sportágat terjeszteni.
Minden törzsnek évente két verseny rendezésére van lehetősége, ami a világkupa sorozat része - mondta a fehérvári Nagy törzs törzsfője Nagy Bálint. Ezeken a versenyeken pedig a Kassai Lovasíjász Iskola rajtengedéllyel rendelkező tagjai indulhatnak.

Fövenypuszta régi-új otthona a fehérvári Nagy törzsnek ugyanis néhány év után újra ez a terület ad otthont a csapatnak. Az itt kialakított új pályán a szombati volt az első verseny. Sok fehérvári induló mellett Debrecenből, Hódmezővásárhelyről, Kecskemétről és Komáromból is jöttek.
Fövenypusztán a Kassai Lovasíjász Iskola szabványának megfelelő paraméterekkel építettek pályát, ami 99 méter hosszú és a középvonalától 9 méterre található egy forgatható, 90 centi átmérőjű cél, amire lőnek lovaglás közben.
A Lovasíjász film mennyit segített a sport népszerűsítésében?
A film hatására nagyon sok az érdeklődő, viszont kevesebben vannak, akik tartósabban, hosszabb ideig kitartanak kezdeti lelkesedésük mellett. A fehérvári Nagy törzsben összesen 29-en vagyunk, ami országos viszonylatban is nagy törzsnek számít.
Mennyi elfoglaltságot jelent hetente a lovasíjászat?
Heti három alkalommal tartunk edzéseket télen-nyáron. Az íjászat, a lovaglás és a ló kiképzés a három pillér, ami a legfontosabb, úgyhogy mindig van mit tenni és sokszor még ez a három edzés is kevésnek tűnik.
- A legfontosabb számunkra a közösség, amihez mindenki hozzá tudja tenni a személyiségét, hogy jól működjünk. Nem pusztán a lovasíjászat tart minket együtt, hanem a közös értékrend.

Nagyon bonyolult megtanulni, illetve mi kell ahhoz, hogy lovasíjász lehessen valaki?
Készség szinten kell tudni a lóval bánni, hiszen a kezünk az nem szabad és ugyancsak készség szinten kell bánni az íjjal is. Nem szárral, hanem testsúllyal lovagolunk és közben előre, oldalra és hátra lövünk. Ezért is fontosak a megelőző vizsgák, melyek alkalmával ezeket el lehet sajátítani.
Ha valaki kedvet érez ehhez a sporthoz bátran keresheti a Nagy törzset?
Igen, nyitottak vagyunk mindenki számára.
Jelentkezés a Kassai Lovasíjász Iskolába
Kedvcsináló:
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Április 11. 17:00, szombat | Belföld
NAV: április 20-ig kell befizetni a turizmusfejlesztési hozzájárulást
Április 20-ig kell befizetnie a turizmusfejlesztési hozzájárulást az erre kötelezetteknek - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
2026. Április 11. 15:00, szombat | Belföld
Budapesti repülőjáratokat is töröltek a Lufthansa-dolgozók sztrájkja miatt
A Lufthansa légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt törölték a légitársaság pénteki budapesti járatait - olvasható a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér honlapján.
2026. Április 11. 13:00, szombat | Életmód
A Heim Pál gyermekkórház 250 millió forintot kap zajszigetelésre a Budapest Airporttól
Kétszázötven millió forintot adományozott a Budapest Airport (BA) a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetnek, a támogatással a repülőgépek okozta zajhatások mérsékléséhez kívánnak hozzájárulni.

