Hírek
2012. Augusztus 02. 12:47, csütörtök |
Sport
Forrás: MTI Fotó: Kollányi Péter
London 2012 - Joó Abigél negyeddöntős

Joó Abigél villámgyors győzelemmel mutatkozott be csütörtökön a londoni olimpián: sikerével a legjobb nyolc közé jutott a női cselgáncsozók 78 kg-os kategóriájában.
A kétszeres Európa-bajnok magyar dzsúdós a nyolcaddöntőben lépett először tatamira, az Afrika-bajnokságon idén második gaboni Audrey Koumba ellen, akivel még nem találkozott. Koumba már a 32 között kezdett, a burundi Odette Ntahonvukiye ellen nyert ipponnal.
A mérkőzés mindössze 38 mp-ig tartott, Joó ekkor kedvenc fogásával élve, ippont érő belső combdobással vitte földre ellenfelét.
A KSI versenyzője mosolyogva jelezte, hogy nem kíván nyilatkozni, s az öltözőbe sietett. Edzője, Pánczél Gábor elmondta, hogy örült volna, ha tovább tart a mérkőzés:
"Az afrikai dzsúdós ellen kötelező volt a győzelem, de jobb lett volna, ha kicsit tovább tart a meccs, akkor biztosan átesett volna az ilyen nagy versenyeken előforduló holtponton."
Hozzátette: Joó következő ellenfele a világranglista negyedik amerikai Kayla Harrison lesz.
"Az amerikai nagyon nagy falat, szinte valamennyi versenyén érmes volt. Ez lenne az első bravúrgyőzelem, ha sikerül, de ezen az ágon még van feladat bőven" - mondta Pánczél Gábor.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 05. 07:57, hétfő | Sport
Több mint 12 ezren futottak a Futókörök Napján
Több mint 12 ezren futottak a vasárnap ötödik alkalommal megrendezett Futókörök Napján, melynek keretében 21 helyszínen húzhattak futócipőt az érdeklődők.
2025. Május 05. 07:53, hétfő | Sport
Miami Nagydíj - Piastri sorozatban harmadik futamát nyerte meg
Sorozatban harmadik futamát nyerte meg Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője, aki a leggyorsabbnak bizonyult a vasárnapi Forma-1-es Miami Nagydíjon.
2025. Május 03. 08:10, szombat | Sport
Premier League - Kerkez bekerült a szezon csapatába a szurkolóknál
Kerkez Milos, a Bournemouth magyar válogatott védője bekerült a szezon csapatába az angol labdarúgó-bajnokságban a szurkolók szavazatai alapján.
2025. Május 03. 08:04, szombat | Sport
Miami Nagydíj - A rekordot döntő Antonelli rajtol az élről a sprintfutamon
Meglepetésre a 18 éves Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes olasz pilótája nyerte a Forma-1-es Miami Nagydíj pénteken rendezett sprintkvalifikációját, így a szombati rövid távú futamot ő kezdi majd az élről.