Hírek
2020. Június 16. 05:00, kedd |
Belföld
Forrás: mti
Letartóztatták az újszülöttet lomok közé rejtő férfit

Egy 16 évvel ezelőtt történt bűncselekmény ügyében hozott döntést hétfőn a bíróság: elrendelte egy férfi letartóztatását, akit azzal gyanúsítanak, hogy lomtalanításkor hulladék közé rejtett egy újszülöttet
- közölte a Budapest Környéki Törvényszék a honlapján. A közlemény szerint az eset 2004 szeptemberében történt: a gyanúsított akkori felesége a családi házukban egy életképes gyermeket hozott a világra; a férfi az újszülöttet becsomagolta, majd hajnalban az utcára vitte és a lomtalanítási hulladék közé rejtette. A nő mentőt akart hívni, de a férfi életveszélyesen megfenyegette, ha bárkinek szól a gyermek születéséről.
Az újszülött holttestét még aznap délelőtt megtalálták, azonban ekkor már egy külterületi szeméttelepen volt a hulladékok között. Halálát kihűlés, magárahagyottság és ellátatlanság, illetve fulladás okozta.
A gyanúsított terhére rótt bűncselekmény - tizennegyedik életévét be nem töltött személy ellen elkövetett emberölés bűntette - 10 évtől 15 évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntethető. A személyisége, valamint a bűncselekmény erőszakos jellege miatt tartani lehet attól, hogy a férfi a bizonyítást a tanúk befolyásolásával, megfélemlítésével veszélyeztetné - olvasható a közleményben.
A bíróság a gyanúsítottat meghallgatta és az indítvány szerint elrendelte a letartóztatását, az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb július 15-ig. A döntés ellen a gyanúsított és védője fellebbezéssel élt, így az nem végleges, de végrehajtható.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 24. 10:02, vasárnap | Belföld
Ingyenes koncertsorozattal ünnepli a Hatoslottó megújulását a Szerencsejáték Zrt.
Több mint 80 állomásos ingyenes koncertsorozatot szervez országszerte a Szerencsejáték Zrt. 2025 szeptemberétől a Hatoslottó megújulásának apropóján - tájékoztatta a nemzeti lottótársaság pénteken az MTI-t.
2025. Augusztus 24. 10:01, vasárnap | Belföld
Nagy István: a jövő Magyarországa a falvakban épül
A magyar kormány hisz a falvak erejében, az itt élők tehetségében és szorgalmában, ezért újulnak meg a vidéki települések iskolái, infrastruktúrája és közösségi terei
2025. Augusztus 24. 09:59, vasárnap | Belföld
Hétfőn kezdődik a Keleti pályaudvar felújítása
Az év legnagyobb karbantartási beruházásának nevezte Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook-oldalán a Keleti pályaudvar hétfőn kezdődő, négy hétig tartó felújítását, amely számos változást igényel a közlekedésben.
2025. Augusztus 24. 09:56, vasárnap | Belföld
Felborult egy mentőautó szombaton késő este Budapesten
Személyautóval ütközött és felborult egy mentőautó szombaton késő este Budapesten, a balesetben öten megsérültek - közölte az Országos Mentőszolgálat vasárnap az MTI-vel.