Hírek
2017. Július 21. 18:33, péntek |
Helyi önkormányzati
Forrás: szekesfehervar.hu
Kezdődik a túrózsáki úti szabadidőpark és sétány építése
November végéig kell végeznie a kivitelezőnek a Túrózsáki úti szabadidőpark és sétány kivitelezésével, melynek munkaterület átadását pénteken délelőtt tartották a helyszínen.
Az öreghegyi Sapr és a volt Vidi parkoló közötti zöldterületen 246 millió forintos beruházással kosár- és focipálya, játszótér, kondipark és futópálya is épül.
A Túrózsáki utca (volt Vidi parkoló) és az Pozsonyi út (öreghegyi Spar) közötti területen, az Öreghegy lábánál, az Aszal völgyi vízfolyás mellett felnőttek és gyerekek is egyaránt jól érezhetik magukat.
Lesz rehabilitációs kondipark, játszóeszközök gyerekeknek, salakos és rekortán futópálya, valamint foci és kosárpálya is helyet kap. A mozogni vágyók kényelmét vizesblokk és közvilágítás is szolgálja majd.
A szabadidőparkot kiszolgáló épületben lesz egy akadálymentes vizesblokk. A park közvilágítása mellett a pályák megvilágítását is kiépítik, továbbá kicserélik a Túrózsáki úton lévő villanyoszlopokat is. A beruházás a tervek szerint idén november 30-ig készül el.
Túrózsáki úti szabadidőpark és sétány munkaterület-átadása A munkaterület átadást pénteken délelőtt tartották, ahol Mészáros Attila alpolgármester és Deák Lajosné önkormányzati képviselő is ott volt a különböző szakhatóságok és a kivitelező mellett.
A fejlesztésről Mészáros Attila alpolgármester elmondta, hogy a 246 millió forintos beruházásból olyan komplexumot épít a város, amely legkisebbektől a családokon, sportolni vágyó fiatalokon keresztül az idősebbekig mindenkinek kínál mozgási lehetőséget – egy zöld, egészséges levegőjű környezetben.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 12. 08:14, vasárnap | Belföld
Megkezdődött a választás, máris született egy rekord
A vasárnapi országgyűlési képviselő-választáson reggel 7 óráig a szavazásra jogosultak 3,46 százaléka adta le szavazatát a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint.
2026. Április 12. 08:12, vasárnap | Életmód
Csaknem háromszázezren látták eddig a Magyar menyegzőt
Összesen csaknem háromszázezer nézőt vonzott eddig a Káel Csaba Magyar menyegző című filmje, amelyet Magyarországon több mint kétszázezren, a határon túl pedig kilencvenezren láttak eddig.
2026. Április 11. 17:00, szombat | Belföld
NAV: április 20-ig kell befizetni a turizmusfejlesztési hozzájárulást
Április 20-ig kell befizetnie a turizmusfejlesztési hozzájárulást az erre kötelezetteknek - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
2026. Április 11. 15:00, szombat | Belföld
Budapesti repülőjáratokat is töröltek a Lufthansa-dolgozók sztrájkja miatt
A Lufthansa légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt törölték a légitársaság pénteki budapesti járatait - olvasható a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér honlapján.
