Hírek
2018. Október 26. 07:34, péntek |
Belföld
Forrás: mti
Hárman meghaltak, mert elaludt a volánnál – Fogházra ítélték

Több ember halálát követelő közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt jogerősen 2 év 6 hónap fogházra ítélte P. G. L. román állampolgárt csütörtökön a Debreceni Törvényszék
– tájékoztatta a bíróság szóvivője az MTI-t. Dobó Dénes közölte: a férfit négy évre eltiltották a közúti járművezetéstől, és kimondták, hogy feltételes szabadságra leghamarabb büntetése felének letöltése után bocsátható.
A törvényszék által is elfogadott tényállás szerint P. G. L. tavaly július 21-én indult útnak Romániából az Egyesült Királyságba. Másnap érkezett meg, a buszban töltötte az éjszakát, majd London környékéről, illetve Dover mellől felvette utasait, és a kilenc személyes kisbusszal július 24-én, vasárnap hajnalban hagyta el komppal a szigetországot.
A vádlott ekkor pihent utoljára hosszabban, mintegy három és fél órát aludt a kocsiban. A bíróság megállapította: bár eredetileg volt váltósofőr, a vádlott végül kénytelen volt Londontól végig egyedül vezetni. Négyszáz kilométerenként tartott félórás, órás pihenőket. A tanúk szerint ilyenkor mindig ellenőrizte a busz műszaki állapotát is.
P. G. L. utasaival hétfő éjfélkor lépte át a magyar határt, utána már csak a magyar-román határ előtt mintegy nyolcvan kilométerrel pihent. Negyvennégy órája volt úton, amikor a 42-es úton, Mezőpeterd felől Ártánd felé haladva, hajnali fél öt előtt elaludt a volánnál, a kisbusz 90-95 kilométeres sebességgel letért az útról és fékezés nélkül egy parkoló kamionnak ütközött.
Az, hogy elaludt, csak a vádlott vallomásából derült ki, egyéb módon bizonyítani sem lehetett volna, hiszen a busz többi utasa is aludt. A baleset következtében három utasa a helyszínen meghalt, egy életveszélyes, maradandó, kettő pedig súlyos sérüléseket szenvedett. A vádlotton kívül csak egy férfinak lett könnyű a sérülése, ő valószínűleg használta a biztonsági övet. A vallomások szerint egyébként a sofőr többször szólt utasainak, hogy kössék be magukat.
Nagy Antal tanácselnök indoklásában kiemelte: a vádlott egész Európát pihenés nélkül átszelve vezetett, majd annyira elfáradt, hogy a volán mögött elaludt; a 44 óra ember feletti teljesítmény, amely azonban tragikus eredménnyel végződött.
A törvényszék végzésével a Berettyóújfalui Járásbíróság elsőfokú ítélete jogerőre emelkedett és végrehajthatóvá vált.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 24. 10:02, vasárnap | Belföld
Ingyenes koncertsorozattal ünnepli a Hatoslottó megújulását a Szerencsejáték Zrt.
Több mint 80 állomásos ingyenes koncertsorozatot szervez országszerte a Szerencsejáték Zrt. 2025 szeptemberétől a Hatoslottó megújulásának apropóján - tájékoztatta a nemzeti lottótársaság pénteken az MTI-t.
2025. Augusztus 24. 10:01, vasárnap | Belföld
Nagy István: a jövő Magyarországa a falvakban épül
A magyar kormány hisz a falvak erejében, az itt élők tehetségében és szorgalmában, ezért újulnak meg a vidéki települések iskolái, infrastruktúrája és közösségi terei
2025. Augusztus 24. 09:59, vasárnap | Belföld
Hétfőn kezdődik a Keleti pályaudvar felújítása
Az év legnagyobb karbantartási beruházásának nevezte Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook-oldalán a Keleti pályaudvar hétfőn kezdődő, négy hétig tartó felújítását, amely számos változást igényel a közlekedésben.
2025. Augusztus 24. 09:56, vasárnap | Belföld
Felborult egy mentőautó szombaton késő este Budapesten
Személyautóval ütközött és felborult egy mentőautó szombaton késő este Budapesten, a balesetben öten megsérültek - közölte az Országos Mentőszolgálat vasárnap az MTI-vel.