Hírek
2017. Szeptember 20. 08:50, szerda |
Helyi sport
Forrás: szekesfehervar.hu
Győztes Alba-főpróba a Bajnokok Ligája selejtező előtt
A Kecskemét ellen játszotta utolsó fekészülési márkőzését a bajnok Alba Fehérvár kosárcsapata, amelyre vasárnap már a Bajnokok Ligája selejtezője vár idegenben.
A kecskemétiek nemrég legyőzték Dzunics Braniszlav csapatát, most sikerült visszavágni, az első és utolsó negyedben mutatott jó játéknak köszönhetően.
Nem mindenki állt a vezetőedző rendelkezésére abból a keretből, amelyet a FIBA Bajnokok Ligája sorozatába nevezett az Alba, és amelyet a meccs előtt a nemzetközi szövetség honalpjára fotóztak a csarnokban. Travis Simpson combsérülés miatt nem játszhatott, de nélküle is jól kezdett a Fehérvár, az első negyedben főleg Hill, Keller Ákos és Harris potjaival elhúzott. Kellett hozzá a jó védekezés is, amely a második negyedben már nem volt annyira szigorú, ekkor fel is zárkózott az összeszokottabb Kecskemét. Sőt, a harmadik negyed végén Wittmann Krisztián triplájával már a vendégek vezettek. Az Alba élére Markovics Luka és Lóránt Péter állt, a hajrában a csapatkapitány szerzett fontos kosarakat, és végül behúzta a meccset a fehérvári csapat.
Lóránt Péter 18 ponttal zárt Fotó: kosarsport.hu
Közben Skopjéban a BL-selejtező első körében az észt Tallin nyolc ponttal megverte a házigazda macedónokat, és a csütörtöki visszavágón eséllyel harcolhatja ki a továbbjutást. Ez esetben vasárnap az észt fővárosban lesz jelenése a magyar bajnoknak a második selejtező körben, jövő kedden pedig az Alba Regia Sportcsarnokban rendezik majd a kupameccs visszavágóját.
Alba Fehérvár - Kecskeméti TE 82-74 (28-15, 14-22, 18-24, 22-13)
Alba: Hill 13/6, Fenner 4, Keller I. 2, Lóránt 18/3, Keller Á. 7, Harris 12/6, Macon 4, Markovics 18/3, Filipovics 4, Kovács Á.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 12. 08:14, vasárnap | Belföld
Megkezdődött a választás, máris született egy rekord
A vasárnapi országgyűlési képviselő-választáson reggel 7 óráig a szavazásra jogosultak 3,46 százaléka adta le szavazatát a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint.
2026. Április 12. 08:12, vasárnap | Életmód
Csaknem háromszázezren látták eddig a Magyar menyegzőt
Összesen csaknem háromszázezer nézőt vonzott eddig a Káel Csaba Magyar menyegző című filmje, amelyet Magyarországon több mint kétszázezren, a határon túl pedig kilencvenezren láttak eddig.
2026. Április 11. 17:00, szombat | Belföld
NAV: április 20-ig kell befizetni a turizmusfejlesztési hozzájárulást
Április 20-ig kell befizetnie a turizmusfejlesztési hozzájárulást az erre kötelezetteknek - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
2026. Április 11. 15:00, szombat | Belföld
Budapesti repülőjáratokat is töröltek a Lufthansa-dolgozók sztrájkja miatt
A Lufthansa légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt törölték a légitársaság pénteki budapesti járatait - olvasható a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér honlapján.
