Hírek
2017. Augusztus 15. 18:34, kedd |
Helyi sport
Forrás: fehervarav19.hu
Finn támadó érkezett - Arttu Luttinen a Volán legújabb igazolása
Újabb külföldi csatár érkezett a Fehérvár AV19-hez, a finn Arttu Luttinen személyében rutinos játékossal erősítettek a hokisok.
A korábban távozó Geoff Walker helyét tehát feltöltötték a keretben, Benoit Laporte szerint a kapu előtt hasznos munkát végző finn jól beleillik az alakuló együttesbe.
Arttu Luttinen 1983-ban Helsinkiben született és karrierje nagy részét is itt, a finn első osztályban szereplő HIFK együttesében töltötte. 2006-ban kipróbálta magát a tengerentúlon is, az AHL-ben a Binghamton Senators csapatában 72 mérkőzésen lépett jégre és 29 pontot szerzett.
„Új kihívásokat kerestem, az EBEL pedig egy jó bajnokság, így könnyű döntés volt ez számomra. Hári Jánossal már játszottam Helsinkiben, így tudok egy keveset a magyar hokiról, és a ligában játszó több játékossal is jó a kapcsolatom, akik mind a játék színvonaláról, mind pedig a hangulatról pozitívan nyilatkoztak. Úgy látom, hogy a finn első osztálynál nyitottabb a bajnokság, szorosabb eredmények születnek a mérkőzéseken. Beszéltem ezen kívül Juha Uotilával, a csapat játékosával, aki elégedett a csapatnál tapasztalt körülményekkel és jól érzi magát a városban is” – nyilatkozta Luttinen.
A rutinos játékos hazájában egy-egy szezont lehúzott az Espoo Blues és a LahtiPelicans gárdájában, de a legtöbb, 12 évadot a már említett HIFK alakulatában töltötte. A finn topbajnokságban összesen közel 900 találkozón lépett jégre és 397 pontot szorgoskodott össze. Luttinen igazi vezéregyéniség, amit az is mutat, hogy a Pelicans és a legutóbbi két szezonban a HIFK csapatkapitánya is volt.
A 33 esztendős támadó hazája válogatottjában is bemutatkozhatott az Euro Hockey Tour keretein belül. „Pályafutásom során a legtöbb gólomat a kapu előteréből szereztem, ezt szeretném itt is folytatni. Emellett jó példát szeretnék mutatni a fiataloknak, a csapatot pedig a lehető legtöbb győzelemhez segíteni.”
A Fehérvár AV19 vezetőedzője, Benoit Laporte elmondta, a tapasztalt finn jól beleillik az általa képviselt mentalitásba: „Luttinen egyik korábbi edzője jó barátom, tőle remek referenciát kaptam. Kemény játékával jól beleillik az általam elképzelt csapatba, a kapu előterében pedig kifejezetten hasznos munkát végez.”
Luttinen kedden csatlakozik a Fehérvár AV19 keretéhez, a szerdai csapatprogramonmár az együttessel tart.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 12. 13:00, vasárnap | Kék hírek
Egy török férfit vett őrizetbe a rendőrség a péntek esti budapesti halálos baleset miatt
2026. Április 12. 08:14, vasárnap | Belföld
Megkezdődött a választás, máris született egy rekord
A vasárnapi országgyűlési képviselő-választáson reggel 7 óráig a szavazásra jogosultak 3,46 százaléka adta le szavazatát a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint.
2026. Április 12. 08:12, vasárnap | Életmód
Csaknem háromszázezren látták eddig a Magyar menyegzőt
Összesen csaknem háromszázezer nézőt vonzott eddig a Káel Csaba Magyar menyegző című filmje, amelyet Magyarországon több mint kétszázezren, a határon túl pedig kilencvenezren láttak eddig.
2026. Április 11. 17:00, szombat | Belföld
NAV: április 20-ig kell befizetni a turizmusfejlesztési hozzájárulást
Április 20-ig kell befizetnie a turizmusfejlesztési hozzájárulást az erre kötelezetteknek - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
