Városlista
2024. május 12, vasárnap - Pongrác

Hírek

2017. Október 16. 06:36, hétfő | Helyi
Forrás: szekesfehervar.hu

Fehérvár Hangja - több mint 50 énekes lépett a zsűri elé a válogatón

Fehérvár Hangja - több mint 50 énekes lépett a zsűri elé a válogatón

Több mint ötven fehérvári és Fejér megyei fiatal énekes vágott neki az idei Fehérvár Hangja versenynek: a jelentkezők szombaton álltak először a zsűri elé a válogatón.

  • Az énekeseknek az első fordulóban a capella, azaz zenei kíséret nélkül kellett bizonyítaniuk a Petőfi Kultúrtanszék színpadán.

Október 8-ig lehetett jelentkezni a rangos ének-zenei tehetségkutatóra, amelyet 2011 óta kétévente hirdet meg Székesfehérvár a megyében élő, vagy itt tanuló fiatalok számára. A verseny fődíja a rangos „Fehérvár Hangja” cím, amit a nyertes viselhet, aki egyéb értékes ajándékok mellett a Fehérvár Travel jóvoltából partnerével Párizsba utazhat.

A versennyel a város elsősorban a középiskolás korosztályt célozta meg, és a jelentkezők többsége a kezdetektől fogva valóban közülük kerül ki. Az idei versenyzők átlagéletkora 20,2 év, a legfiatalabb jelentkező 14, a legidősebb 28 éves, a legtöbben a 16–17 éves korosztályból neveztek. A Fehérvár Hangja címet idén is leginkább a lányok kívánják megszerezni, a jelentkezők között csak 20% a fiúk aránya.

A legtöbben Székesfehérvárról neveztek a megmérettetésre, a legtávolabbi jelentkezők Szabadkáról, Szegedről és Hódmezővásárhelyről jöttek, ők valamennyien a Kodolányi János Főiskola hallgatói. A válogatón a szervezők számos ismerős arcot láthattak, hiszen több korábbi résztvevő újra nekifutott a versenynek.

Az énekeseknek az első fordulóban a capella, azaz zenei kíséret nélkül kellett bizonyítaniuk a Petőfi Kultúrtanszék színpadán. A jelentkezők pop, rock, jazz és musical műfajban választhattak dalokat a meghallgatásra – a versenyzők főként külföldi számokat énekeltek, a paletta az AC/DC-től Amy Winehouse-on át Adele-ig terjedt. A magyar előadók közül főként az Ismerős Arcok és Pápai Joci dalai hangzottak el.

A közönség november 11-én találkozhat először a versenyzőkkel az Alba Plazában rendezett elődöntőn, ahol már jegyet is válthatnak a decemberi döntőre.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 09. 08:07, csütörtök | Helyi

Újabb mérföldkőhöz érkezett a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház fejlesztése

Újabb mérföldkőhöz érkezett a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház fejlesztése: az elektromos,

2024. Április 26. 11:44, péntek | Helyi

Bemutatták a fehérvári uszoda teljes felújításának tervét

Egy modern, több szaunával és gőzkabinnal felszerelt wellness részleggel bővülne, energetikailag pedig jelentősen korszerűbb lenne a városi uszoda, ha elindulhatna annak korszerűsítése 1-2 éven belül.

2024. Április 26. 11:01, péntek | Helyi

Szombaton három órára lezárják a Balatoni úti felüljárót kaszálási és fenntartási munkák miatt

2024. április 27-én, szombaton 8 és 11 óra között munkavégzés miatt lezárják a Balatoni utat a \"Shell\" körforgalom és a Borszéki utca között.

2024. Április 23. 07:25, kedd | Helyi

Nyáron adhatják át a Szent György Kórház új, 64 kórtermes épületét

Székesfehérváron zajlik az ország egyik legjelentősebb egészségügyi beruházása.