Hírek
2017. Július 05. 18:00, szerda |
Helyi
Forrás: fmc.hu
Ez a 7 terület szépül meg Fehérváron közel 70 milliárdért
Évtizedekre meghatározza Székesfehérvár életét a következő hét terület felújítása. A Modern Városok Program keretében összesen 68,056 milliárd forint érkezik a városba a beruházásokkal.
A Modern Városok Program kulturális, logisztikai, egészségügyi és sport fejlesztéseket is magába foglal, és nem túlzás kijelenteni, hogy megvalósulása esetén hosszú távon határozza meg majd Székesfehérvár és környékének életét.
Mutatjuk, hol szépül Fehérvár és környéke 2022-ig.
A Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház belgyógyászati és onkológiai tömbjének felújítása, valamint új parkolók létesítése. A projekt teljes összege 7 milliárd forint lesz, a tervezés már folyamatban van, a munkák pedig 2018 második felében indulnak meg, és várhatóan 2020 második felében fejeződnek be.

Székesfehérvári Középiskolai Campus kialakítása. 7,5 milliárd forintból igazi diáknegyednek örülhetnek majd a fiatalok, a Csónakázó tó melletti felújítások jövő év második felében indulnak és 2020 végén záródnak majd.

Kulturális és turisztikai vonzerő növelése, a Fekete Sas Szálló és a Zichy-liget fejlesztése. A Fekete Sas Szállóban kulturális központ kialakítása a terv 3,8 milliárd forintból. A Zichy-liget pedig 5,7 milliárd forintból szépül majd meg.

Zöld Város – Fehérvár Tüdeje Program. Az Alsóvárosi rét megvásárlásával a város hosszú távon biztosítja, hogy a terület nem ipari célokra hasznosul, hanem Székesfehérvár nyer egy újabb területet, amely nem csak környezetvédelmi tehercsökkentést biztosít, hanem hatalmas zöldfelületet biztosít parkokkal, erdőkkel. A projektre szánt teljes összeg 1 milliárd forint, 2021 elejéig a fásításokkal is végeznek majd.

Velencei-tó és környékének felújítása. A projekt tartalmaz kerékpár út bővítést, a Pákozdi Katonai emlékpark fejlesztését és a Velencei tábor felújítását is. A beruházások végösszege 2,54 milliárd forint lesz, és 2021-ben kerül pont a végére.

Multifunkcionális rendezvény- és sportcsarnok építése. Ősszel már a közbeszerzési eljárási elkezdődik a 6000 férőhelyes rendezvénycsarnoknak, 2019 második félévében pedig megnyílhat a nagyközönség előtt is a 13,820 milliárd forintba kerülő központ.

Székesfehérvár-Börgönd repülőtér és ipari park. Az állami támogatással már korábban visszavásárolt repülőteret sport és üzleti célra is hasznosítja majd a város a jövőben, és ipari park is lesz a területen. A projekt megvalósítás 12,376 milliárd forintba kerül, a befejezése pedig várhatóan 2020 második féléve.

Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Április 11. 17:00, szombat | Belföld
NAV: április 20-ig kell befizetni a turizmusfejlesztési hozzájárulást
Április 20-ig kell befizetnie a turizmusfejlesztési hozzájárulást az erre kötelezetteknek - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
2026. Április 11. 15:00, szombat | Belföld
Budapesti repülőjáratokat is töröltek a Lufthansa-dolgozók sztrájkja miatt
A Lufthansa légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt törölték a légitársaság pénteki budapesti járatait - olvasható a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér honlapján.
2026. Április 11. 13:00, szombat | Életmód
A Heim Pál gyermekkórház 250 millió forintot kap zajszigetelésre a Budapest Airporttól
Kétszázötven millió forintot adományozott a Budapest Airport (BA) a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetnek, a támogatással a repülőgépek okozta zajhatások mérsékléséhez kívánnak hozzájárulni.
