Mihályi Gyuláné Kodály Zoltán egyik legtehetségesebb tanítványa volt, nemzedékek sorának ének-zene tanáraként és több kórus karnagyaként meghatározó szellemi-kulturális örökséget hagyott a városra.

Mihályi Gyuláné, Eszti néni hagyatékának ápolására 2007-ben hozták létre a Zenei Nevelésért Alapítványt, amely többek között az ifjúság zenei nevelésében kiemelkedő munkát végző pedagógusok elismerésére alapította a Székesfehérvár Zenei Nevelésért Díjat.

• Egész életében Székesfehérvár zenei életének az egyik mozgatója, szervezője és aktív résztvevője volt.

Tanított kicsiket, (Kodály Zoltán instrukciója alapján: "Tanárnő, az első osztályosokat mindig Ön vezesse be a zene szeretetébe"), gimnazistákat, tanítóképzősöket, zeneakadémistákat, hospitáló zenetanárokat, külföldieket (grúzok, japánok, amerikaiak, stb., akik rövidebb-hosszabb ideig itt éltek közöttünk, megtanultak magyarul csak azért, hogy Mihályinénál Székesfehérváron elleshessék a Kodály módszer szerinti ének-tanítás módszerét), vezetett énekkarokat (iskolaiak: Ének-Zenei Általános Iskola, Vasvári Pál Gimnázium, Teleki Blanka Gimnázium …, munkahelyiek: Repülőgépgyár, Motorjavító, az egész város tanári gárdájából álló Pedagógus Kórus…).(Részlet "A zenei nevelésért" Alapítvány történetéből)

Kodály Zoltán és Mihályi Gyuláné, Eszti néni (1963-65)

***

- Hányszor járhatott Kodály Zoltán Székesfehérváron?

- Kodály Zoltán két alkalommal tett hivatalos látogatást a székesfehérvári ének-zenei általános iskolában, először 1963-ban, majd 1965-ben, a 10 éves évfordulón. Nem hivatalosan sokkal többször járt itt, személyes ismeretség főzött hozzá. Sokszor találkoztam Kodállyal, számon tartotta a munkámat. Egy alkalommal például a Köröndön levi lakásában jártam, mert az egyik darabhoz nem volt jó az énekkarom altja, tőle kérdeztem, hogy most mit csináljak? Ő tanított meg rá, hogy „az első a karnagy és mű”, „emelje meg a darabot egy félhanggal” – mondta.
Volt olyan, hogy vonattal utaztam fel hozzá a háború után, nagyon megfáztam, az akkori körülmények között az utazás is megviselt, teljesen elment a hangom, mire odaértem hozzá. Hintaszékébe ültetett, teát főzött, megitatott, majd rám parancsolt, hogy fél óráig egy szót se szóljak. Közben élcelődött, „hála Isten, hogy egy nő ilyen keveset beszél” – mondta. Ő közben dolgozott és fél óra elteltével tényleg visszajött a hangom.

- Milyen embernek ismerte meg Kodályt?

- Közvetlen, magas, fakó hangú. Ha valaki beszélt hozzá, mindig borzasztóan figyelt, kevés beszédű ember volt. A legnagyobb dicséret, amit hallani lehetett tőle, az volt, hogy „jó, így tovább”. Az is komoly dicséret volt tőle, amikor azt mondta nekem, „maga tanítsa mindig az első osztályt, ebből meg fognak élni sok éven keresztül a gyerekek”. Több levelet kaptam tőle, amiket azóta is őrzök.

Néha meglepetésszerően beállított Fehérvárra, volt olyan, hogy 7:45-kor már bent ült az órán, én még nem voltam bent. Képzelje, mit éreztem, de ő elintézte ennyivel: „öreg ember keveset alszik”. Egyébként rendkívül fegyelmezett volt, sportolt, mindig úszott.

Emlékszem egy másik váratlan látogatására is, aznap a „Honvéd áll a határ mentén” címő dalt tanultuk a kicsikkel. Felszólítottam egy tanítványomat, akiről azt gondoltam, hogy tudja a szó jelentését, megkérdeztem tőle: „mit jelent az a határ?”
„A határ az egy rakás” - válaszolta. Kodály megkérdezte tőle: „És mit csinál a katona a rakás mellett?”…

(Részlet Eszti néni emlékeiből)

Az alapítvány honlapja.