Hírek
2011. Augusztus 19. 14:29, péntek |
Kék hírek
Forrás: HírTV
Elkobozzák az adócsalók vagyonát
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) bűnügyi elnökhelyettese a Magyar Nemzetnek úgy fogalmazott:
A Legfelsőbb Bíróság (LB) állásfoglalása annak lehetőségét teremtheti meg, hogy a hatóságok valamennyi adócsalótól elvonják a jogellenesen, az állam megkárosításával megszerzett összegeket. Sors László kifejtette, hogy a büntető törvénykönyv nem határozza meg azokat a vagyontárgyakat, amelyeket az igazságszolgáltatás elvonhat az adócsalóktól.
Az elnökhelyettes azt is megemlítette, hogy – a jogszabály szerint – vagyonelkobzást csak a bűncselekményből eredő vagy az azzal összefüggésben megszerzett értékek kapcsán lehet elrendelni.
Mindezek miatt a gyakorlatban két álláspont alakult ki. Az egyik szerint csak akkor kobozható el az adócsaló vagyona, ha az illető jogellenesen igényelt vissza pénzt a közkasszától. A leggyakrabban az általános forgalmi adójukból kérnek az elkövetők fiktív számlák alapján visszatérítést, ám mostanában a személyi jövedelemadónál is megemelkedett a jogosulatlan kiutalásról szóló állampolgári kérelmek száma – részletek a Magyar Nemzet pénteki számában.
OrientPress Hírügynökség
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 09. 12:00, csütörtök | Kék hírek
Pszichiáter és álorvos ellen emeltek vádat vesztegetés miatt Zalában
Vesztegetés miatt emeltek vádat egy pszichiáter és egy magát orvosnak kiadó férfi ellen, utóbbinak kuruzslás miatt is felelnie kell - tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség szóvivője szerdán az MTI-t.
2026. Április 08. 12:00, szerda | Kék hírek
BRFK: 75 ittas vezetőt szűrtek ki a forgalomból a rendőrök a húsvéti ünnep alatt
A rendőrök csütörtök estétől kedd reggelig 75 ittas vezetőt szűrtek ki a forgalomból - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police. hu oldalon.
2026. Április 05. 09:13, vasárnap | Kék hírek
Hárman meghaltak, ketten megsérültek, amikor fának csapódott egy autó Kiskunfélegyháza közelében
Hárman meghaltak, ketten pedig súlyosan megsérültek, amikor fának csapódott egy autó szombatra virradóra Kiskunfélegyháza térségében, egy alsórendű úton
2026. Április 03. 12:00, péntek | Kék hírek
Letartóztatták a férfit, aki megölte a feleségét Győrben
A Győri Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki megölte a feleségét Győrben szerda reggel - tudatta a járásbíróság döntését a Győri Törvényszék csütörtökön az MTI-vel.
