Hírek
2023. November 30. 09:06, csütörtök |
Helyi
Forrás: fmc.hu
Elkezdődött mintegy hatezer tő rózsa ültetése a Rózsa ligetben

A liget felújításának része, hogy összesen 5770 tő új rózsát ültetnek el az ágyásokban.
A gondos fajtaválasztásnak köszönhetően már első vegetációs időszakban szépen összenőnek majd a rózsák és a fenntartásuk is biztosított lesz.
Hahn-Poszmik Réka, a Városgondnokság divizióvezető-helyettes kertészmérnöke elmondta, hogy mindegyik ágyásban más-más színű rózsa lesz. A két legnagyobb, 400-400 négyzetméteres ágyásba 1600-1600 tő növény kerül, befelé haladva változik majd a fajták magassága és a színe is. Geotextília és mulcs is kerül az ágyásokba, hogy a gazosodást gátolja.
A Városgondnokság parkfenntartó kertészei ezekben a napokban vagy rózsát ültetnek vagy a városi fatelepítéseken dolgoznak. Az esős és a nagyon fagyos napokon tudják majd folytatni a munkát, addig megfelelően tárolják a rózsatöveket. Várhatóan a jövő heti fagyos napok után végeznek majd az ültetéssel.
Lesznek futórózsák is a ligetben, nem csak a pergolák alatt, hanem a Csitáry-kút körül is. A sokat használt sétányokat térkövezték, a kevésbé használt, murvás sétányokat befüvesítették összesen mintegy 2 000 négyzetméteren. Megszüntették a lépcsőket, helyettük rámpákat építettek az akadálymentesítés érdekében. 96 levendulát is ültetnek, ami kedvező a rózsáknak, mivel elriasztja a kártevőket. Emellett lesz 12 új fa – mocsári ciprus – és megújítják az utcabútorokat is. A kút körüli és a park közepén található pergolákat teljes egészében acélszerkezetűre cserélik és rózsával futtatják be.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Március 19. 07:58, szerda | Helyi
Erdő Péter kezdeményezte Ervin Gábor, a nyilasok által meggyilkolt vértanú pap boldoggá avatását
Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek kezdeményezte Ervin Gábor, a nyilasok által 1944-ben meggyilkolt katolikus pap, embermentő boldoggá avatását vértanúság címén.
2025. Május 09. 07:25, péntek | Sport
Tyson Fury korábbi világbajnok ökölvívó Budapestre látogat
Tyson Fury korábbi nehézsúlyú világbajnok ökölvívó pénteken Budapestre látogat, és a helyszínen tekinti meg féltestvérei, Thomas és Roman Fury mérkőzéseit.
2025. Május 09. 07:24, péntek | Bulvár
Sziget - Megújult programkínálat, látványvilág és új kulturális negyedek az idei fesztiválon
Megújult programkínálattal, látványvilággal és új kulturális negyedekkel várja a közönséget a 31. Sziget fesztivál, amelynek sztárfellépői között lesz ASAP Rocky, Post Malone és Shawn Mendes is