Hírek
2020. Július 14. 07:15, kedd |
Belföld
Forrás: mti
Elkezdődött a Budapest-Belgrád vasútvonal fejlesztése
Elkezdődött a Budapest-Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszának fejlesztése a kivitelezésre vonatkozó szerződés hatályba lépésével - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) hétfőn az MTI-vel.
Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a projekt megvalósítását irányító vállalatokkal tartott hétfői ülésen a tárca közlése szerint elmondta: az előkészületek ütemterv szerint haladnak, és a beruházás várhatóan 2025-re elkészülhet.
A miniszter beszédében emlékeztetett: a 2021-2027-es uniós fejlesztések középpontjában a vasúti projektek állnak, a tervezők, a kutatóintézetek, a mérnöki cégek számára is megnyugtató, hogy komoly lehetőségek várnak Magyarországra.
Az a célunk, hogy vasúti árufuvarozás tekintetében megkerülhetetlenek legyünk, ennek egyik, több szempontból kiemelt fejlesztési területe a Budapest-Belgrád 150. számú vasútvonal magyarországi szakaszának fejlesztése - mutatott rá Palkovics László. A miniszter hangsúlyozta az együttműködés fontosságát annak érdekében, hogy 60 hónap múlva meginduljon a közlekedés az új szakaszon.
Az ITM kiemelte: a vasútvonal felújításával Magyarország kínálja majd az áruk leggyorsabb szállítási útvonalát a görögországi kikötők és Nyugat-Európa között. Az Ázsiából Európába tartó teherforgalomból tranzitországként Magyarország is profitál, így kedvező adottságaival élve a régió logisztikai központjává válhat. Emellett a két főváros közötti személyforgalomban a menetidő a jelenlegi 8 óráról kevesebb mint a felére csökken - írták.
A projekt megvalósításával kapcsolatos hétfői egyeztetésen részt vettek a MÁV Zrt., az RM International Zrt., a China Tiejiuju Engineering & Construction Kft., a China Railway Electrification Engineering Group (Magyarország) Kft., a FŐBER Zrt., a KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft., a Kínai-Magyar Vasúti Nonprofit Zrt. képviselői, valamint Duan Jielong kínai nagykövet.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 23. 13:00, csütörtök | Belföld
NKA-ügy - Tarr Zoltán: tovább fokozódik a botrány
Tovább fokozódik a \"Hankó-botrány\", az ügyészség nyomozói kedden lefoglalták a Fidesz szervereit, szerdán pedig egy újabb embert vettek őrizetbe a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatásai miatt folyó nyomozás ügyében
2026. Július 23. 10:00, csütörtök | Belföld
A legfőbb ügyész lemondása - Magyar Péter: az ország újabb Orbán-bábtól szabadult meg
A legfőbb ügyész lemondásával \"az ország újabb Orbán-bábtól szabadult meg\" - reagált a miniszterelnök Nagy Gábor Bálint bejelentésére.
2026. Július 23. 07:22, csütörtök | Belföld
Lemondott Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész
Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész szerdán benyújtotta lemondását, az erről szóló közlemény az ügyészség honlapján jelent meg.
2026. Július 23. 07:21, csütörtök | Belföld
Vitézy Dávid ismertette a vasútfejlesztés tízéves programját, az M3-as metró meghosszabbítását is bejelentette
Vitézy Dávid és Magyar Péter ismertette a tizenöt éves Baross Gábor Terv következő tíz évre szóló vasútfejlesztési munkatervét.
