Városlista
2024. április 16, kedd - Csongor

Hírek

2019. Július 30. 14:49, kedd | Belföld
Forrás: mti/fotók: MTI/Mészáros János

Elkészült az első húsz hazai gyártású IC+ kocsi

Elkészült az első húsz hazai gyártású IC+ kocsi

Elkészült a MÁV-Start Zrt. első húsz, saját forrásból gyártott, nemzetközi forgalomra alkalmas, új generációs InterCity-kocsija a szolnoki vasúti járműjavítási telephelyen

– jelentette be a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója kedden a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.
Homolya Róbert elmondta: augusztusban elkezdődhet további hetven, belföldi forgalomra tervezett IC+ összeszerelése, amihez a saját forrás mellett kormányzati költségtérítést is kap a vasúttársaság.

Közölte, a több mint ötven százalékos hazai beszállítói aránnyal épülő új flotta nemcsak modern, dizájnos, hanem praktikus, kényelmes, ráadásul a kocsik egy része családbarát és akadálymentesített is lesz. A prémiumszolgáltatásra vagy csendre, nyugalomra vágyók igényeihez alkalmazkodó fülkék is lesznek az első osztályon – tette hozzá.

Az IC+ kocsik számát évről évre növelve lehetőség lesz az IC-hálózat kiterjesztésére, így további területek vonhatók be a minőségi vasúti szolgáltatásba – mondta Homolya Róbert. A beruházások és a beszerzések akár évi ötven IC+ jármű gyártását is lehetővé teszik. Kiemelt cél, hogy a gyártásban a magyar beszállítók a lehető legnagyobb arányban vállalhassanak szerepet – ha ngsúlyozta.

Kitért arra, hogy az IC+ kocsik gyártása jelentős munkahelyteremtő hatással bír: kétszázötven embernek biztosít munkát a MÁV-Starton belül és legalább ugyanennyinek a beszállítóknál.

Az új IC+ kocsikkal a Keszthelyre közlekedő Balaton expresszvonatokon, a Záhonyból és Miskolcról a Balatonra; Budapestről Miskolcra, Békéscsabára Nyíregyházára tartó IC-szerelvényeken találkozhatnak az utasok.

A MÁV-Start hosszú távon szeretné folytatni a sorozatgyártást, mivel legalább háromszáz új IC+ kocsira van szükségük a személyszállítási piac 2023-ban várható megnyitásáig - jegyezte meg.

Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere (Fidesz-KDNP) a sajtótájékoztatón elmondta: a vasúti járműgyártásnak kiemelt szerepe van a szolnoki térségben, emberek ezreinek, generációk sorának élete kapcsolódott a vasúthoz, amely ismét felvirágzik a városban az IC gyártásnak köszönhetően.

A MÁV Zrt. MTI-hez eljuttatott sajtóközleménye szerint a nemzetközi forgalomra szánt, légkondicionált kocsik közül tíz másodosztályú, tíz pedig akadálymentesített, többcélú teres, mindkét típus óránként 200 kilométeres sebességre alkalmas.

A másodosztályú járművekre Szlovákia, Csehország, Ausztria, Németország, Szlovénia, Svájc, Lengyelország és Románia vasúttársaságai már megadták a nemzeti engedélyeket; a több célra felosztott belterű kocsik engedélyezése a típusvizsgálatok után történhet meg.

A 20 IC+ bekerülési értéke 9,3 milliárd forint.

A több célra felosztott belterű kocsikban 47 ülőhely van, és lesz 3 kerekesszékes számára kijelölt hely is. Az ülőhelyek foglaltságát elektronikus rendszer jelzi. Két családi szakasz található rajta, öt-öt üléssel és tárolóval a nagyobb csomagoknak, összecsukott babakocsiknak; az akadálymentesített mosdókban pelenkázó is lesz. A kerékpár szállítására nyolc helyet alakítanak ki. Érdekesség, hogy a kocsik levegős rendszeréből a gumiabroncsokat is felfújathatják a biciklisek, az elektromos kerékpárok, illetve a kerekesszékek töltésére alkalmas dugaszoló aljzatok is lesznek a járműveken.

Címkék: IC, máv, vasút, vonat

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 16. 13:10, kedd | Belföld

Egykori egyetemének ajánlotta fel Nobel-díjának másolatát Karikó Katalin

Egykori alma materének, a Szegedi Tudományegyetemnek (SZTE) ajánlotta fel Nobel-díjának másolatát, valamint az elismeréssel járó összeget Karikó Katalin.

2024. Április 16. 07:54, kedd | Belföld

Megállapodtak a bérekről az Audi Hungaria Zrt.-nél

Megállapodtak a bérekről az Audi Hungaria Zrt.-nél: a tárgyalódelegációk közötti egyhetes együttműködés után a szakszervezet hétfői bizalmi értekezlete elfogadta a mukaadóval közösen kidolgozott ajánlatot.

2024. Április 16. 07:53, kedd | Belföld

Szijjártó Péter büszkeségének adott hangot a demokrácia magyarországi helyzete kapcsán

Amennyiben a magyar lakosság nem lenne elégedett a kormánnyal, akkor nem nyerték volna kétharmados többséggel az utóbbi négy választást - mondta.

2024. Április 16. 07:48, kedd | Belföld

A Fidesz a valaha volt legerősebb EP-kampányra készül

A Fidesz a valaha volt legerősebb európai parlamenti (EP) kampányra készül, mert a június 9-ei választás tétje óriási: háború vagy béke, erről kell dönteni