Hírek
2017. Július 07. 06:56, péntek |
Helyi
Forrás: szekesfehervar.hu
Egészségfejlesztő foglalkozások a Napraforgó Városi Napközis Táborban
Az \'\'e-Bug\'\' egészségre nevelő oktatási program segítségével, játékos formában, élményekre alapozva vezették be a gyerekeket a mikroorganizmusok rejtélyes világába, a bregyó-közi Napraforgó Városi Napközis Táborban.
A városi napközis tábor a szívünk csücske. Már ötödik esztendeje járnak ide nyaranként a Fejér Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztályának munkatársai és minden évben igyekszünk valami újat és izgalmasat hozni. Eleinte a dohányzás megelőzésével foglalkoztunk, óriásrajzok és sárkányeregetés segítségével. Idén a személyi higiénia a fő téma, a mikrobák csodálatos világát mutatjuk be, hogyan? Ha azt mondjuk egy gyereknek, hogy mosson kezet, már ezerszer hallotta. De ha hozzátesszük, hogy ha már volt valaha hasmenése, - márpedig mindenkinek volt, - akkor bizonyos, hogy valami rossz, mérgező anyag került a szervezetébe.
Ezt megértve, már olyan lelkesen mosnak kezet, hogy öröm nézni. Játékos formában magyarázzuk el a 7-10 éves korosztálynak, hogy a mikrobák között is vannak hasznosak és károsak, utóbbiak ellen pedig védekezni lehet – kézmosással, zsebkendő használatával, védőoltással. Sajnos egyre több a rezisztens mikroba, amelyek olyannyira ellenállóak, hogy nincsen ellenük gyógyszer. De ha megtanuljuk, hogy sűrűn mossunk kezet, használjunk zsebkendőt és antibiotikumot csak orvosi rendelvényre szedjünk, akkor nagyon sokat tehetünk azért, hogy megvédjük magunkat. – mondta el Dr. Pásztor László, a Fejér Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztályának tisztiorvosa.

Egészségfejlesztő programok a Napraforgó táborban A programon résztvevő gyerekek a „Mikrobamánia” című szekcióban a hasznos és ártalmas vírusokról, baktériumokról és gombákról kaphattak információkat, míg a ”Rémisztő kezek” fejezetben a kórokozók terjedéséről és a kézmosás fontosságáról szerezhettek olyan tudást, amely remélhetőleg beépül mindennapi életvitelükbe. A „Szupertüsszencs” című állomáson számos érdekességet tudhattak meg a szervezet védekező mechanizmusairól.
Csak ezen a héten közel négyszáz gyermek tölti a vakációt a Bregyó Sportcentrumban, és a következő turnusokra is bőven vannak már jelentkezők. A különféle programok és foglalkozások szervezéséről, lebonyolításáról fehérvári pedagógusok, illetve különféle profilú intézmények és civil szervezetek gondoskodnak.
A táborba folyamatosan jelentkezhetnek a gyerekek, regisztrálni legkésőbb a kezdés előtt három nappal szükséges a tabor@varosgondnoksag.hu címen.
A tábori turnusok időpontjai:
- július 10-14.
- július 17-21.
- július 24-28.
- július 31 - augusztus 04.
- augusztus 07-11.
A tábor térítési költsége a mindenkori napközis térítési díj (bruttó 508 Ft/fő/nap).
A táborral kapcsolatos valamennyi tudnivaló megtalálható az ITT.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Április 12. 08:12, vasárnap | Életmód
Csaknem háromszázezren látták eddig a Magyar menyegzőt
Összesen csaknem háromszázezer nézőt vonzott eddig a Káel Csaba Magyar menyegző című filmje, amelyet Magyarországon több mint kétszázezren, a határon túl pedig kilencvenezren láttak eddig.
2026. Április 11. 17:00, szombat | Belföld
NAV: április 20-ig kell befizetni a turizmusfejlesztési hozzájárulást
Április 20-ig kell befizetnie a turizmusfejlesztési hozzájárulást az erre kötelezetteknek - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
2026. Április 11. 15:00, szombat | Belföld
Budapesti repülőjáratokat is töröltek a Lufthansa-dolgozók sztrájkja miatt
A Lufthansa légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt törölték a légitársaság pénteki budapesti járatait - olvasható a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér honlapján.
