Hírek
2017. Július 09. 09:01, vasárnap |
Helyi
Forrás: albakosar.hu
Dzunics Braniszlav marad az Alba Fehérvár vezetőedzője
A 2016-17-es idényben minden címet besöprő fehérvári kosarasok vezetőedzője, Dzunics Braniszlav aláírta újabb egyéves szerződését.
Így tehát a bajnoki címvédő csapat eddigi edzőjével vág neki a számos kihívást tartogató új szezonnak. Mindez aligha meglepő azok után, hogy a szakvezető már kétszer vezette bajnoki címre és kupagyőzelemre is az Albát, és amióta visszatért Paksról, mindkét idényben döntőben volt az előzőleg mélypontpon lévő együttes.
"Örülök, hogy sikerült megállapodnunk. 2015 nyarán tértem vissza Paksról Fehérvárra, tavaly a bajnokságban ezüstérmet szereztünk, idén viszont mindent sikerült megnyernünk, fontos, hogy folytatjuk a közös munkát. Sikeres szezont zártunk június derekán, bízom abban, hogy a későbbiekben is hasonlóan eredményesek leszünk. Tavaly a FIBA Europe Cup-on indultunk és bizonyítottunk, ezúttal a Bajnokok Ligájában szerepelünk, ami új kihívást jelent, szeretnénk ott is eredményesen szerepelni. Bár az ellenfeleket és a sorsolást nem ismerjük, a maximumot igyekszünk kihozni magunkból. A csapat magyar magja kialakult, ez lényeges, nagyon remélem, hogy a külföldiek kiválasztása ugyanolyan jól sikerül, mint tavaly nyáron. Nem szeretnék ígérgetni a következő idény kapcsán, de mindent meg fogunk tenni a sikeres szereplés érdekében" - nyilatkozta Dzunics Braniszlav a klub honlapján.
- Székesfehérvár polgármestere, dr. Cser-Palkovics András örömét fejezte ki, hogy a szakvezető újabb egy évig a kék-fehéreket gardírozza.
Balássi Imre klubelnök szerint a legjobb megoldás született az edzőkérdésben.
"Természetes volt a döntés, hogy folytatjuk a két éve kezdett közös munkát a szakvezetővel. Ennél sikeresebb szezont nehéz elképzelni, mindent meg fogunk tenni, hogy a hazai mezőnyben továbbra is meghatározók legyünk és a Bajnokok Ligájában is letegyük névjegyünket. Pontosan tudjuk, hogy nem lesz könnyű, itthon mindenki minket akar majd legyőzni. A klubot tovább építjük, amiben komoly szerepe lesz ezután is Dzunics Braniszlavnak."
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Április 11. 17:00, szombat | Belföld
NAV: április 20-ig kell befizetni a turizmusfejlesztési hozzájárulást
Április 20-ig kell befizetnie a turizmusfejlesztési hozzájárulást az erre kötelezetteknek - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
2026. Április 11. 15:00, szombat | Belföld
Budapesti repülőjáratokat is töröltek a Lufthansa-dolgozók sztrájkja miatt
A Lufthansa légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt törölték a légitársaság pénteki budapesti járatait - olvasható a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér honlapján.
2026. Április 11. 13:00, szombat | Életmód
A Heim Pál gyermekkórház 250 millió forintot kap zajszigetelésre a Budapest Airporttól
Kétszázötven millió forintot adományozott a Budapest Airport (BA) a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetnek, a támogatással a repülőgépek okozta zajhatások mérsékléséhez kívánnak hozzájárulni.
