Hírek
2025. Június 21. 09:09, szombat |
Külföld
Forrás: MTI
Donald Trump egyelőre nem kéri Izraelt az Irán elleni katonai akciójának leállítására
Donald Trump egyelőre nem kéri Izraelt az Irán elleni katonai akciójának leállítására, ami Teherán feltétele lenne a tárgyaláshoz - az amerikai elnök erről újságírók előtt beszélt pénteken.
Az elnök kérdésre válaszolva kifejtette, hogy egy ilyen kérést Izrael felé most nagyon nehéz lenne megtenni, mert "nyerésben van".
Hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok kész, hajlandó és képes tárgyalásra, valamint hozzátette, hogy "beszéltünk Iránnal, és majd meglátjuk mi történik".
A Fehér Ház szóvivője még csütörtökön arról beszélt, hogy az elnök két héten belül határoz arról, hogy az Egyesült Államok közvetlen módon bekapcsolódik-e Izrael oldalán, elsősorban iráni nukleáris létesítmények elleni katonai művelettel.
Donald Trump New Jersey-be érkezése után a repülőtéren nyilatkozott, ahol azt is szóvá tette, hogy Tulsi Gabbard, az amerikai nemzeti hírszerzési igazgatója téved az Irán által megtestesített fenyegetés ügyében, és abban hogy ne lenne bizonyíték arra, hogy Irán atomfegyvert épít.
Megismételte azt az állítását, hogy az izraeli katonai beavatkozás híján Irán akár már hetek, de hónapokon belül bizonyosan legyártott volna atomfegyvert.
Az elnök azt is kifejtette, hogy Európa nem fog tudni sokat segíteni Irán és Izrael háborújának ügyében, amivel arra reagált, hogy Németország, Nagy-Britannia, Franciaország, valamint Irán vezető diplomatái pénteken tárgyalóasztalhoz ültek Genfben.
A megbeszélés, amelyen Kaja Kallas európai uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő is részt vett, látható eredmény nélkül ért véget, bár a felek hangsúlyozták, hogy nyitottak a további tárgyalásokra.
Szintén pénteken ENSZ Biztonsági Tanácsában a közel-keleti háborús helyzet miatt összehívott rendkívüli tanácskozáson Danny Danon Izrael nagykövete azzal bírálta Iránt, hogy "globális terrorizmust szít, miközben áldozatot játszik".
Szavait Szaid Jiravanihoz, Irán ENSZ képviselőjéhez intézve úgy fogalmazott, hogy "Ön védelmet kér a tanácstól, miközben az én népem kiirtására sző terveket, ebből elég. Ön nem egy áldozat, még csak nem is diplomata, hanem egy farkas, aki diplomatának tetteti magát" - fogalmazott az izraeli diplomata.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 10. 13:00, péntek | Külföld
Donald Trump a NATO-ra is helyezett nyomásgyakorlás szükségességéről írt közösségi oldalán
Donald Trump amerikai elnök a NATO-ra is helyezett nyomásgyakorlás szükségességéről szóló bejegyzést tett közzé csütörtökön internetes közösségi oldalán.
2026. Április 10. 12:00, péntek | Külföld
Andrej Babis az üzemanyagáraik jelentős csökkentésére szólította fel az Orlent és a Molt
Andrej Babis cseh miniszterelnök csütörtökön felszólította az üzemanyag-forgalmazó PKN Orlent és a Molt, hogy jelentősen csökkentsék áraikat.
2026. Április 09. 09:00, csütörtök | Külföld
Iráni konfliktus - Donald Trump 50 százalékos büntetővámot jelentett be az Iránnak fegyvereket szállító országokra
Donald Trump amerikai elnök azonnali hatállyal 50 százalékos büntetővámot jelentett be az Iránnak fegyvereket szállító országokra szerdán, miközben vám- és szankciókönnyítést ígért Irán számára.
2026. Április 07. 15:00, kedd | Külföld
Iráni konfliktus - Donald Trump: Irán vezetői úgy tűnik, megegyezési szándékkal tárgyalnak az Egyesült Államokkal
Úgy tűnik, Irán vezetői megegyezési szándékkal vesznek részt az Egyesült Államokkal zajló tárgyalási folyamatban – közölte hétfőn Donald Trump amerikai elnök.
