Hírek
2012. Június 08. 05:00, péntek |
Bulvár
Forrás: storyonline.hu
Befektetőt keres Zalatnay Cini
Kalapozik az énekesnő, hogy valóra válthassa álmát.
Zalatnay Sarolta befektetőket keres, hogy a filmforgatás 100 millió forintos költségét összeszedje, miközben olyan ígéreteket tesz, amelyek megvalósulása egyáltalán nem biztosított. Cini ugyanis azt állítja, hogy a fikciós elemekkel átszőtt dokumentumfilmhez már van állami támogatás, miközben ez korántsem állja meg a helyét - értesült a Blikk. A Magadat vállalni kell című film szponzorkereső levelében azt írja az énekesnő, hogy az állami támogatás már biztosított, a Nemzeti Kulturális Alap, a Magyar Televízió, valamint a filmet forgalmazó cég részéről, az MTVA (Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap) kommunikációs igazgatósága szerint azonban ebből semmi nem igaz. Nincs tudomásuk ugyanis a film sugárzásának tervbe vételéről, sőt a legutóbb kiírt dokumentumfilmes pályázaton sem indult a produkció. Zalatnay nem kívánt nyilatkozni a filmfogatással kapcsolatban felmerült ellentmondásokról. Mindenesetre a tervek szerint az életéről szóló 120 perces mozifilm végigkísérné a művészi pályáját, az alkotásban pedig - amelyben valamennyi dala felcsendül - ő is megszólal, valamint azok is, akik fontos szerepet játszottak az életében.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 16. 07:53, csütörtök | Bulvár
Rádióhullámokkal működő fegyverrendszert fejleszt a brit kormány
Rádióhullámokkal működő védelmi fegyverrendszer fejlesztéséről számolt be csütörtökön a brit kormány.
2024. Május 14. 06:00, kedd | Bulvár
Az önkéntes véradás fontosságára hívja fel a figyelmet a Magyar Posta új bélyege
Az önkéntes véradás fontosságára szeretné felhívni a figyelmet a Magyar Posta egy új, alkalmi bélyeg kibocsátásával
2024. Május 13. 09:20, hétfő | Bulvár
Benézett a nappaliba a kamion
Lesodródott a 64-es főútról, átszakította a drótkerítést és a családi ház oldalába csapódott egy rakomány nélküli nyerges vontató múlt héten Enying Fő utcáján.
2024. Május 11. 07:03, szombat | Bulvár
A Magna Carta egyik példányának vitrinjét próbálták összetörni környezetvédelmi aktivisták Londonban
Az angol-brit alkotmányosság ősi jogforrása, a Magna Carta egyik példányának tárolóját próbálták összetörni környezetvédelmi aktivisták pénteken a londoni brit nemzeti könyvtárban.