Hírek
2018. Január 06. 10:12, szombat |
Sport
Forrás: szekesfehervar.hu
AZ UTOLSÓ HARMADBAN VEZETETT LINZBEN, DE VÉGÜL HÁROMMAL KIKAPOTT A VOLÁN
Nemrég nyolcat ütött a Linznek, most viszont hatot kapott tőle a Fehérvár AV19, igaz, csak a véghajrában lett sima a hazaiak győzelme.
A harmadik harmad elején még át tudta venni a vezetést a korábban kétgólos hátrányban lévő Volán, de a végére bedarálta a második helyre fellépő osztrák csapat, így ezúttal elmaradt a fehérvári bravúr.

Igazi hullámvasút volt ez a meccs. A Linzet fűthette a revánsvágy, hiszen néhány napja nyolc gólt kapott Fehérváron, és ennek megfelelően kezdte is a meccset. Kétgólos vezetést szereztek a hazaiak, többet lőttek, domináltak. De ebben a azezonban már sokszor láttuk, hogy kevesebb kísérletből is tud eredményes lenni a Fehérvár, most is kiegyenlített a második harmad végére a két pontgyáros, Gilbert és Hári találataival. Sőt, a velük ellentétben nagyon ritkén beköszönő Stipsicz mér a mieinket juttatta vezetéshez a záró játékrész elején! Kár, hogy nem tartott sokáig az ígéretes állás, alig négy perccel később már újra a Linz vezetett...
A végén kockáztatott a Volán, lement Carruth, ezt pedig kétszer is üres kapus góllal használta ki a Linz. Így simább lett a vége, mint korábban vártuk volna - ezúttal, ellentétben a hazai meccsel, a Linz ütötte a hajrában gólokat, ezzel pedig második helyre került a tabellán. A Volánnak egyre kevesebb lehetősége lesz kiharcolni a rájátszást érő helyet az alapszakasz végén, de még gyűjthet pontokat a felzárkózáshoz.
Black Wings Linz - Fehérvár AV19 6-3 (2-0, 0-2, 4-1)
Gl: Schofield (2), Hofer, Franz, Lebler, Broda, illetve Gilbert, Hári, Stipsicz.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 09. 07:26, csütörtök | Sport
Bajnokok Ligája - Kétgólos hátrányban Szoboszlaiék és a Barcelona is
2026. Április 09. 07:26, csütörtök | Sport
Férfi kézilabda BL - A Kielce búcsúztatásával negyeddöntős a Szeged
A Szeged negyeddöntőbe jutott a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, mivel a rájátszás első fordulójának 26-23-ra megnyert első mérkőzését követően a szerdai visszavágón 32-32-es döntetlent játszott a lengyel Kielce otthonában.
2026. Április 08. 07:19, szerda | Sport
Bajnokok Ligája - Az utolsó szalmaszálba kapaszkodik a Liverpool
2026. Április 07. 07:23, kedd | Sport
Férfi vízilabda-vk - A házigazda görögök legyőzésével kezdtek a magyarok
Győzelemmel kezdte szereplését a magyar válogatott a férfi vízilabda világkupa görögországi divízió I-es tornáján: Varga Zsolt szövetségi kapitány együttese hétfőn a házigazdák felett diadalmaskodott nagy csatában 13-12-re.
