Hírek
2015. Május 03. 05:00, vasárnap |
Életmód
Forrás: MTI
Az energiaitaloknak vannak káros hatásai
Az energiaital nem szomjoltó üdítő, nem sportital, az egészségre számos káros hatása van - hangsúlyozta Martos Éva, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) főigazgató-helyettese.
Korábban Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára egy képviselő írásbeli kérdésére adott válaszában írt arról, hogy az energiaitalok fogyasztásának korlátozására vonatkozó szabályozás kidolgozását tervezi a kormány. Azt is közölte, hogy a kormány célja a bizonyítottan egészségügyi kockázatot hordozó élelmiszerek, így például az energiaitalok fogyasztásának visszaszorítása a leginkább érintett iskolás gyermekek, serdülők és fiatal felnőttek körében. A nevelési-oktatási intézményekben, valamint az intézményen kívül a gyerekek, tanulók részére szervezett rendezvényeken energiaital már most sem árusítható, illetve fogyasztható - tette hozzá.
Martos Éva az M1 műsorában elmondta: sok gyermek úgy tekint az energiaitalra, mint egy üdítőre, sok szülő pedig sportolás előtt adja gyermekének, pedig az energiaitalok - többek között túlzottan magas koffeintartalmuk miatt - akár életveszélyes tüneteket is okozhatnak. Példaként említette, hogy ezek az italok a központi idegrendszerre hatva túlzott ingerlékenységet, álmatlanságot okozhatnak, de energiaital miatti rosszullétnél többször tapasztaltak erős szívdobogást, szívritmuszavart.
A főigazgató-helyettes felidézte, hogy korábban több felmérést is készítettek az energiaital-fogyasztásról. Ezekből kiderült, hogy a gyermekek 80 százaléka fogyasztott már energiaitalt, 40 százalékuk 'nagyfogyasztó' - sorolta a szakember, kiemelve: a gyermekek 30 százaléka reggelire fogyaszt energiaitalt.
Martos Éva kérdésre válaszolva elmondta, hogy az energiaitalokat nem kell engedélyeztetni. Arra viszont van szabály, hogy iskolai, gyermekrendezvényeken nem lehet árusítani, illetve reklámozni energiaitalt - tette hozzá.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 11. 13:00, szombat | Életmód
A Heim Pál gyermekkórház 250 millió forintot kap zajszigetelésre a Budapest Airporttól
Kétszázötven millió forintot adományozott a Budapest Airport (BA) a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetnek, a támogatással a repülőgépek okozta zajhatások mérsékléséhez kívánnak hozzájárulni.
2026. Április 11. 12:00, szombat | Életmód
Ma van a magyar költészet napja
Ma van a magyar költészet napja; az ünnep alkalmából országszerte irodalmi programok, tárlatvezetések, könyvvásárok és számos más rendezvény várja az érdeklődőket.
2026. Április 11. 12:00, szombat | Életmód
Látványos csillaghullás lesz megfigyelhető április 22-én
Április 22-én éri el maximumát a Lyridák meteorhullása, emellett négy égitest látványos együttállása is megfigyelhető lesz az égbolton - közölte az MTI-vel pénteken a Svábhegyi Csillagvizsgáló.
2026. Április 10. 18:00, péntek | Életmód
Gödöllőn adják elő június végén a Csíksomlyói passiót
A magyar szabadság napja alkalmából június végén Gödöllőn, a Világfa előtt adja elő a Nemzeti Színház a Csíksomlyói passiót, együttműködve a város művészeti együtteseivel
