Hírek
2017. Augusztus 04. 16:05, péntek |
Helyi
Forrás: okkfehervar.hu
Az egykori székesfehérvári ejtőernyősökre emlékeztek a Vásárhelyi úton
Katonai tiszteletadás mellett emlékeztek a Repülős és Ejtőernyős emlékműnél a 62. Önálló Ejtőernyős Zászlóaljra. A 66 évvel ezelőtti eseményeket Juhász József ny. ezredes idézte fel.
A megemlékezés Székesfehérvár Önkormányzata, az MH Összhaderőnemi Parancsnoksága, valamint a különböző szervezetek és egyesületek képviselőinek koszorúzásával ért véget.
A Veterán Repülők és Ejtőernyősök Fejér Megyei Egyesülete idén is megszervezte a Vásárhelyi úti Repülős és Ejtőernyős emlékműnél azt a hagyományos megemlékezést, mellyel a 62. Önálló Ejtőernyős Zászlóalj előtt tisztelegnek. Az előtt az alakulat előtt, amely a második világháború után újjászerveződött, és 1951-től 1954-ig Székesfehérváron teljesített szolgálatot.
Mint azt Juhász József ny. ezredes Székesfehérvár ejtőernyős múltjára visszaemlékező beszédében elmondta, a történelem szempontjából ugyan nagyon rövid idő volt az a 37 hónap, amit a zászlóalj megélt, ugyanakkor csodálatosan szép emlékeket hagyott hátra. Elmondta, hogy a megemlékezés során a 66 évvel ezelőtti eseményekre gondolnak vissza, és a megszépült múltat idézik. Majd számba vette az alakulat életének fontosabb dátumait és momentumait, és név szerint felsorolta azokat, akik a zászlóaljból életüket vesztették. Hangsúlyozta, hogyha az alakulat iránti tisztelet és a hagyományőrzés a továbbiakban is megmarad, akkor mindig lesznek olyanok, akik eljönnek az emlékműhöz, és letéve egy pár szál virágot, emlékezni fognak.
A megemlékezés koszorúzással ért véget. Székesfehérvár Önkormányzatának koszorúját Brájer Éva alpolgármester, Maroshegy önkormányzati képviselője helyezte el. Az MH Összhaderőnemi Parancsnokság nevében Szűcs Pál ezredes, a Légierő Haderőnemi Osztály vezetője koszorúzott. Szintén koszorút helyeztek el az emlékműnél a különböző szervezetek és egyesületek jelenlévő képviselői.

Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Április 12. 13:00, vasárnap | Kék hírek
Egy török férfit vett őrizetbe a rendőrség a péntek esti budapesti halálos baleset miatt
2026. Április 12. 08:14, vasárnap | Belföld
Megkezdődött a választás, máris született egy rekord
A vasárnapi országgyűlési képviselő-választáson reggel 7 óráig a szavazásra jogosultak 3,46 százaléka adta le szavazatát a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint.
2026. Április 12. 08:12, vasárnap | Életmód
Csaknem háromszázezren látták eddig a Magyar menyegzőt
Összesen csaknem háromszázezer nézőt vonzott eddig a Káel Csaba Magyar menyegző című filmje, amelyet Magyarországon több mint kétszázezren, a határon túl pedig kilencvenezren láttak eddig.
