Hírek
2013. Augusztus 14. 16:35, szerda |
Kék hírek
Forrás: MTI
Autótolvaj-bandát lepleztek le a kalocsai rendőrök
Autótolvaj-banda tevékenységét számolta fel a rendőrség - közölte a Kalocsai Rendőrkapitányság bűnügyi osztályának vezetője szerdán az MTI-vel.
Herczeg Gábor elmondta: a kapitányság ügyeletére augusztus 3-án reggel érkezett bejelentés arról, hogy az éjszaka ismeretlenek ellopták egy helyi lakos háza elől az ott parkoló, Toyota Corolla típusú személygépkocsit.
Az ügyben a rendőrség lopás bűntett gyanúja miatt indított nyomozást, amelynek eredményeként augusztus 8-án azonosították a feltételezett elkövetőt. A 30 éves budapesti V. Bálintot a fővárosban elfogták, majd Gyömrőn, egy illegális autóbontó-műhelyben további három társa – a 49 éves budapesti K. Győző, a 24 éves fülöpszállási V. Tamás és a 44 éves albertirsai A. Attila - is rendőrkézre került.
Az osztályvezető tájékoztatása szerint a bontóból csaknem hat teherautónyi gépjárműalkatrészt foglaltak le a nyomozók, ezek igazságügyi műszaki szakértői vizsgálata még tart. A három férfi a rendőrség adatai szerint szervezetten, üzletszerűen, az ország több megyéjéből lopott el Toyota típusú gépjárműveket, amelyeket az illegális műhelybe szállítva szétbontottak, majd A. Attila - a telephely tulajdonosa - az alkatrészeket értékesítette.
Herczeg Gábor az MTI kérdésére válaszolva jelezte: a bő másfél hete tartó eljárás során az alkatrészekből eddig 11 különböző lopott járművet sikerült azonosítaniuk. Ebből négyet Bács megyében, hetet a fővárosban tulajdonítottak el a feltételezett elkövetők. A kárérték már pillanatnyilag is meghaladja a 10 millió forintot, de ez nyomozás közben várhatóan emelkedik majd – tette hozzá.
V. Tamás és V. Bálint ellen lopás és orgazdaság, A. Attila és K. Győző ellen orgazdaság megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást. A gyanúsítottakat a Kalocsai Járásbíróság előzetes letartóztatásba helyezte.
MTI Fotó: Ujvári Sándor
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 16. 07:52, csütörtök | Kék hírek
Holtan találtak egy fiatal nőt és egy gyermeket Kapuváron
Holtan találtak egy fiatal nőt és egy gyermeket Kapuváron, egy családi házban szerdán kora délután.
2024. Május 15. 09:10, szerda | Kék hírek
Több mint 30 tonna kábítószer-alapanyagot semmisített meg a rendőrség
Több mint 30 tonna, mintegy 480 milliárd forintnyi kábítószer-alapanyagot, prekurzort semmisítettek meg az egyik magyarországi hulladékégetőben - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda.
2024. Május 10. 06:00, péntek | Kék hírek
Állást hirdető munkáltatókat vizsgált a NAV
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az elektronikus álláskereső platformok hirdetményei nyomán is vizsgálja, hogy a foglalkoztatók betartják-e a dolgozók bejelentésének szabályait - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2024. Május 09. 09:40, csütörtök | Kék hírek
Lőfegyvereket és hangtompítókat találtak a pénzügyőrök egy albán autóban
Lőfegyvereket és hangtompítókat találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy albán rendszámú autóban az M5-ös autópálya hetényi pihenőhelyén.