Hírek
2014. Március 06. 05:00, csütörtök |
Külföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Amerikai kötvény: egy adu az oroszok kezében?
Nem jelentene reális veszélyt az amerikai kötvénypiacra, ha Moszkva megszüntetné a dollár tartalékdevizaként kezelését. A nem hivatalos orosz álláspont azután hangzott el, hogy Amerika kereskedelmi szankciókkal fenyegette meg Moszkvát az ukrajnai beavatkozás miatt.
Bakos Ádám, az Aegon Alapkezelő, kötvény-üzletág vezetője azt mondta a Gazdasági Rádiónak, hogy az amerikai adósság 4-5 százaléka van kötvény formájában orosz kézben, de eladása nem érné meg jelenleg. Az 500 milliárd dolláros devizatartalék bár jelentős, ám a befektetői megítélés nem túl kedvező, így magas kockázati prémiummal lehet számolni a jövőben is.
Közben bár a piaci hangulat, és a közvélemény kissé megnyugodott a tegnapi orosz bejelentésekre azzal kapcsolatban, hogy egyelőre nem kell számítani komoly fegyveres konfliktusra Ukrajnában, a világ diplomáciai csúcsain nagyon forró a hangulat. A hidegháborús tapasztalatokkal rendelkező európai országok, főleg Lengyelország a legfelsőbb szinteken mozgatja az érdekérvényesítő képességét, és szinte példátlanok a NATO-nak, és az Egyesült Államoknak az Oroszországot érintő azonnali, és radikális lépései.
A héten jellemzően élesen reagált az arany ára az ukrán-orosz konfliktus híreire. A nemesfém hagyományosan jó menekülő-eszköz a háborús feszültségek, és egyéb globális félelmek idején. A lehetséges katonai konfliktussal kapcsolatos aggodalom enyhülése megállította az aranypiaci ralit, ugyanakkor egyelőre inkább a kivárás a jellemző az aranynál, viszonylag magas szinteken maradt a jegyzés - mondta a Gazdasági Rádiónak Schmidt Kálmán, az Aranypiac kft. ügyvezetője.
Az ukrán pénzügyminisztérium ma sikeresen értékesített a belföldi piacon államkötvényeket. Az 1 milliárd hrivnya értékben eladott ötéves futamidejű adósságpapír hozama évi 11,5 százalék. Az ukrán pénzügyminisztérium szerdán bejelentette azt is, hogy márciusban további három alkalommal ad el állampapírokat, 11-én, 18-án és 25-én.
Az ukrán kormány értékesíti a minisztériumok csaknem 1500 darabból álló gépkocsiparkját - jelentette be a pénzügyminiszter. Mint mondta, minden minisztérium csak egy szolgálati autót tarthat meg, amit a miniszter használ majd. Az összes többi járművet felértékelik és 'szigorú társadalmi ellenőrzés mellett értékesítik'. Az autók eladásából befolyó összeget a költségvetésnek utalják át. Az ukrán gazdaság a tönk szélén áll, a kijevi vezetés jelenleg tárgyal az IMF-el egy több évre szóló hitelmegállapodásról. Egyes elemzők szerint Ukrajnának 35 milliárd dollár hitelre van szüksége a következő két évben, hogy elkerülje a csődöt.
Az orosz Szberbank mától felújította Ukrajnában a hitelnyújtást a magánszemélyeknek és a cégeknek, valamint megszüntette a bankautomatákból felvehető összegre vonatkozó korlátozást. A Szberbank február 20-án állította le a hitelfolyósítást a magánszemélyeknek és a cégeknek, egyben 4 ezer hrivnyában korlátozta a bankjegy automatákból naponta felvehető készpénz összegét.
Amerikai elemzők és az Obama-kormányzat volt tisztviselői szerint Oroszország valószínűleg nem fogja kivonni csapatait a Krím félszigetről, és ezzel korlátok közé szorítja az Egyesült Államok és Európa arra irányuló stratégiáját, hogy gátat szabjanak Vlagyimir Putyin orosz elnök további előrenyomulásának Ukrajnában - írta az MTI. A gazdasági szankciókkal való fenyegetés, a kétoldalú kereskedelmi tárgyalások leállítása, illetve annak bejelentése, hogy felfüggesztik a G8-országcsoport csúcsértekezletére való előkészületeket mindeddig viszont nemigen győzték meg az orosz elnököt arról, hogy vissza kellene vonulnia a Krímből. Az amerikai elnök és tanácsadói azt állítják, hogy még számos lehetőségük van a Putyinnal szembeni fellépésre, ezek közül a legmeggyőzőbbek a gazdasági büntetőintézkedések lehetnek, amelyek akár már a héten életbe is léphetnek.
Franciaország és Németország egy 'megoldási tervet' szeretne javasolni az ukrajnai válságra, amelynek részleteit ma délután vitatják meg a külügyminiszterek Párizsban – közölte a francia diplomácia vezetője. A külügyminiszter a következő pontokat emelte ki: nemzeti egységkormány, az oroszok visszavonulása, a szélsőséges milicisták feloszlatása, a 2004-es alkotmány alkalmazása és az elnökválasztás előkészítése.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 18. 09:24, szombat | Külföld
Voks 24 - Volt, amikor egy EP-mandátumhoz 116 ezer szavazat is elég volt
Az eddigi legmagasabb európai parlamenti (EP-) választási részvételnél, 2019-ben, csaknem 174 ezer szavazatra volt szükség ahhoz, hogy egy európai parlamenti (EP-) lista átlépje Magyarországon az 5 százalékos küszöböt
2024. Május 18. 05:03, szombat | Külföld
Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
Hetekig is eltarthat az áramszolgáltatás helyreállítása a hurrikánerejű viharok sújtotta Houston egyes részein, és változatlanul zajlik a károk felmérése, valamint a kutatás további áldozatok után - közölték a texasi nagyváros ható
2024. Május 17. 20:58, péntek | Külföld
Ukrajnai háború - Orosz védelmi minisztérium: 12 harkivi települést foglalt el a héten az orosz hadsereg
Tizenkét települést fogalt el a harkivi és egyet a donyecki régióban Ukrajnában a héten az orosz hadsereg - közölte pénteken az orosz védelmi minisztérium.
2024. Május 16. 07:59, csütörtök | Külföld
Megműtötték a szlovák miniszterelnököt, túl van az életveszélyen
A szlovák miniszterelnök már túl van az életmentő műtéten, jelenleg stabil állapotban van.