Hírek
2018. Február 04. 10:34, vasárnap |
Sport
Forrás: szekesfehervar.hu
ALBA FEHÉRVÁR KC: SZOROS MECCSEN ÚJABB VERESÉG
Az utolsó pillanatig kiélezett meccset hozott a megyei rangadó a női kézilabda bajnokság szombati, fehérvári összecsapása.
A Fehérvár hiába támadhatott az egyenlítésért az utolsó másodpercekben, Gorsenyina tiszta helyzetben kapu mellé lőtt, a Dunaújváros 24-23-ra győzött.
Jól kezdett a Temes Bernadett nélkül felálló Alba Fehérvár KC – az irányító betegség miatt hagyta ki a Dunaújváros elleni találkozót. Öt perc után Nascimento vezetésével 3-1 állt az eredményjelzőn. Ennél jobban azonban nem sikerült ellépni, sőt hamar, néhány perc alatt egalizált a Dunaújváros. A tizenhetedik percben Szekerczés Luca sikeres büntetője után a vezetést is átvette a Kohász. Három perccel később pedig már kettő volt közte, de a szünet előtt összejött a hazai egyenlítés, az pedig egy kis kihagyásnak, és Dombi Lucának köszönhető, hogy nem egállal, hanem újvárosi előnnyel mentek pihenni a csapatok.
A fordulás után két és fél perc alatt háromra nőtt a vendégelőny, de nagy baj nem volt, Májer Krisztina két góljával, és egy 4-1-el sikerült ismét egyenlítenie a Fehérvárnak. Kéz a kézben haladtak a hajrá felé az együttesek, az 53. percben 22-21-re az Alba Fehérvár KC vezetett, de ezután több hiba is becsúszott, a Dunaújváros pedig köszönte szépen, és kihasználta ezeket, két perccel a vége előtt kettővel álltak jobban Bulath Anitáék. Mayer még időben szépített, volt lehetőség az egyenlítésre, és legalább az egyik pont megmentésére, Olga Gorsenyina azonban tiszta helyzetben Tomasevics kapuja mellé lőtt. A Dunaújváros győzött 24-23-ra, a fehérváriak vesszőfutása pedig tovább tart, öt meccs óta nem győzött a bajnokságban Deli Rita alakulata.
Alba Fehérvár KC – Dunaújváros 23-24 (11-12)
Fehérvár: Herr O. (Mistina, Gabina) – Májer 2, Zsilinszkajtye , Lavko 1, Mendy 5, Pelczéder 2, Gjorgjijevska 2, Mayer 1, Nascimento 10(6).
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 09. 07:26, csütörtök | Sport
Bajnokok Ligája - Kétgólos hátrányban Szoboszlaiék és a Barcelona is
2026. Április 09. 07:26, csütörtök | Sport
Férfi kézilabda BL - A Kielce búcsúztatásával negyeddöntős a Szeged
A Szeged negyeddöntőbe jutott a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, mivel a rájátszás első fordulójának 26-23-ra megnyert első mérkőzését követően a szerdai visszavágón 32-32-es döntetlent játszott a lengyel Kielce otthonában.
2026. Április 08. 07:19, szerda | Sport
Bajnokok Ligája - Az utolsó szalmaszálba kapaszkodik a Liverpool
2026. Április 07. 07:23, kedd | Sport
Férfi vízilabda-vk - A házigazda görögök legyőzésével kezdtek a magyarok
Győzelemmel kezdte szereplését a magyar válogatott a férfi vízilabda világkupa görögországi divízió I-es tornáján: Varga Zsolt szövetségi kapitány együttese hétfőn a házigazdák felett diadalmaskodott nagy csatában 13-12-re.
