Városlista
2026. január 12, hétfő - Ernő

Hírek

2017. Október 27. 20:05, péntek | Helyi sport
Forrás: szekesfehervar.hu

Alba Fehérvár KC: döntetlen Budaörsön

Alba Fehérvár KC: döntetlen Budaörsön

Esélyesként lépett pályára a nyáron alaposan megerősített Budaörs otthonában az Alba Fehérvár KC.

A két négypontos együttes találkozója végig kiélezett csatát hozott, és ahogy a szünetben, úgy a végén is döntetlent mutatott az eredményjelző.
Budaörs Handball – Alba Fehérvár KC 30-30 (16-16)

A Budaörs két vereséggel várta a Fehérvár elleni találkozót, míg Deli Rita együttese legutóbb Debrecenben nyerni tudott. De az is a fehérváriak mellett szólt, hogy a mind a négy korábbi Budaörs elleni meccsét megnyerte. Igaz, a Budaörs a nyáron jól erősített, és öt meccs után ugyanúgy négy ponttal állt a tabellán, mint a Fehérvár. Hiába kezdett jól, 5-2-vel az Alba Fehérvár KC, a Budaörs tudott válaszolni, és egy 5-1-gyel átvette a vezetést. Deli Rita időt is kért, ami jót is tett a csapatnak, az első negyedóra végére ismét Májerék vezettek.

A folytatásban a szünetig kiegyenlített csatát láthattak a nézők Budaörsön, és bár egy ízben két góllal „meglépett” a Fehérvár, nem sikerült előnnyel szünetre menni. Ráadásul a félidő vége előtt a hazaik kértek számon – valószínűleg jogosan – egy elmaradt büntetőt a Bíró – Kiss játékvezető pároson.

A képlet pedig a folytatásban sem változott: a két együttes a második félidőben sem tudott elszakadni egymástól. A Fehérvár kezdett ezúttal is jobban, de egy 4-0-val újfent fordított a Budaörs. Sokáig csak futott a Budaörs után az Alba Fehérvár KC, csak tizenhárom perccel a vége előtt vette vissza a vezetést a Gorsenyina – Lavko - Gjorgjijevska trió vezette vendéggárda. A hátralevő időben pedig már csak a Fehérvár játszott előnyben, igaz, ezt nem sikerült megőrizni a legvégéig, pedig az 56. percben még kettő volt közte. Ezután azonban már csak a hazaiak dobtak gólt, és mivel kétszer is bevették az egyébként kiválóan védő Mistina Kitty kapuját, így egy pontot megmentett Mihály Attila együttese.

Összességében a 30-30-as döntetlen egyik csapatnak sem jó, de az pozitívum, hogy az eddig vendégségben megszerezhető nyolcból öt pontot begyűjtött a Fehérvár. A csapat szurkolói pedig nem mellesleg annak is örülhettek, hogy – ha csak büntetőt dobni – pályára lépett a súlyos sérülése után lábadozó szélső, Alexandra do Nascimento.

Budaörs Handball – Alba Fehérvár KC 30-30 (16-16)
Fehérvár: Mistina – Májer 2, Zsilinszkájtye 1, Lavko 5(2), Mendy 3, Gorsenyina 8, Pelczéder 3, Gjorgjijevska 6, Boldizsár, Mayer, Temes, Nascimneto 2(2).

Forrás: szekesfehervar.hu
Fotó: Kiss László

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 12. 07:41, hétfő | Külföld

Felszólította Kubát az amerikai elnök

Donald Trump amerikai elnök az Egyesült Államokkal való megegyezésre szólította fel Kubát, miután az elveszítette legnagyobb támogatójaként Venezuelát.

2026. Január 12. 07:41, hétfő | Külföld

Rómában rendkívüli biztonsági készültséget rendeltek el a Termini-pályaudvarnál migránsok támadásait követően

Tovább erősítették a katonák és rendőrök jelenlétét az olasz főváros központi vasútállomásánál, miután a Termini-pályaudvarnál migránsok egy csoportja több embert is megtámadott - közölték a hatóságok vasárnap.

2026. Január 12. 07:40, hétfő | Életmód

NAV: már 22 ezer édesanya kérte az szja-mentességet

2026. Január 12. 07:39, hétfő | Belföld

Mávinform: indul a peronépítés Keleti pályaudvaron, módosul a dunántúli távolsági vonalak közlekedési rendje

Hétfőn kezdődik az akadálymentes peron építése a Keleti pályaudvaron, ezért módosul a Keleti pályaudvart érintő dunántúli távolsági vonalak közlekedési rendje, több dunántúli vonat végállomása Kelenföldre kerül át