Hírek
2017. Október 19. 07:21, csütörtök |
Helyi önkormányzati
Forrás: szekesfehervar.hu
„A tűz csiholói” - utcaszínház lesz október 23-án Székesfehérváron
Idén is fehérvári fiatalok elevenítik meg október 23-án a Belvárosban az \'56-os forradalom és szabadságharc eseményeit.
„A Tűz csiholói” című utcaszínházi műsort a város középiskolás diákjai adják elő két fehérvári forradalmár, Bokor Rózsa és Versegi Jenő Béla élete alapján. A műsorban mintegy 150 fiatal szerepel majd, melyet idén is Matuz János a Vörösmarty Színház művészeti intendánsa rendez.
Szerdán délután a Váci Mihály Ipari Szakgimnázium és Szakközépiskola kaphattuk ízelítőt a műsorból. Az iskola vezetője Gróf Valéria arról beszélt, hogy az intézménynek nagy öröm, hogy a diákok a szakmájuk egy-izgalmas mozzanatával szerepelnek majd a műsorban.

Matuz János a Vörösmarty Színház művészeti intendánsa elmondta, hogy igyekeznek minden évben magasabbra tenni a mércét a műsorral. Idén sikerült megnyernünk Dienes Ottót, Keszei István kortársát, akinek a nyitó és záró szövegei alkotják majd a műsor keretét. Bach D-moll toccátája lesz hallható élőben, ami alatt Cserta Balázs szaxofon kísérete különleges zenei élményt nyújt. Mintegy 150 résztvevő adja elő a mintegy 3 órás műsort. Tavaly Keszei István és Gumpl József története elevenedett meg a Fő utcán és idén is két fehérvári forradalmár Bokor Rózsa és Versegi Jenő Béla forradalmárok története köré épül fel az előadás, melyben Ferenczy Nagy Boglárka és Detre Soma alakítja majd a két főszereplőt.

Fehérvár polgármestere Cser-Palkovics András megköszönte a fiataloknak, hogy évről-évre részt vesznek a programokban, jelezve ezzel is, hogy a ma fiataljai sem felejtették el a múltat. „Menjünk el minél többen október 23-án a Belvárosba, ahol a fehérvári fiatalok idén megadják a lehetőséget nekünk, hogy méltó módon emlékezzünk meg '56-ról Székesfehérváron.” Mint mondta Október 23. a fiatalok forradalma és fiatalok nélkül '56-ra emlékezni nélkül nem lehet, hiszen ők indították el azt a folyamatot, amire valójában emlékezünk ezen a napon. A mostani megemlékezés is azt fogja megmutatni, hogy a csatát ugyan lehet, hogy elvesztették a fiataljaink, de a háborút megnyertük.
Ünnepi műsor 1956. október 23-a tiszteletére.
Székesfehérvár, Városház tér
2017. október 23. 16 óra
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 12. 08:12, vasárnap | Életmód
Csaknem háromszázezren látták eddig a Magyar menyegzőt
Összesen csaknem háromszázezer nézőt vonzott eddig a Káel Csaba Magyar menyegző című filmje, amelyet Magyarországon több mint kétszázezren, a határon túl pedig kilencvenezren láttak eddig.
2026. Április 11. 17:00, szombat | Belföld
NAV: április 20-ig kell befizetni a turizmusfejlesztési hozzájárulást
Április 20-ig kell befizetnie a turizmusfejlesztési hozzájárulást az erre kötelezetteknek - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
2026. Április 11. 15:00, szombat | Belföld
Budapesti repülőjáratokat is töröltek a Lufthansa-dolgozók sztrájkja miatt
A Lufthansa légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt törölték a légitársaság pénteki budapesti járatait - olvasható a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér honlapján.
2026. Április 11. 13:00, szombat | Életmód
A Heim Pál gyermekkórház 250 millió forintot kap zajszigetelésre a Budapest Airporttól
Kétszázötven millió forintot adományozott a Budapest Airport (BA) a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetnek, a támogatással a repülőgépek okozta zajhatások mérsékléséhez kívánnak hozzájárulni.
