Hírek
2017. Július 18. 19:16, kedd |
Helyi
Forrás: szekesfehervar.hu
A titkos kertet is felfedezték a gyerekek a Városi Képtár - Deák Gyűjteményben
Egy izgalmas nyári kalandra hívta a gyerekeket a Városi Képtár - Deák Gyűjtemény, ahol már a második turnusa zajlik a Színlabirintus tábornak.
A gyerekek megismerkedhetnek különböző művészeti eszközökkel és ezek használatával, illetve bejárhatják és napról-napra felfedezhetik maguknak a képtárat.
A rét, a virágok, az erdő és a fák az idei tábor témája, amivel a képtár alkotásain keresztül is megismerkednek a gyerekek, majd az emeleti alkotótérben ők maguk is megjelenítik a saját világukat e témában. A színek beszélgetésén keresztül alkotnak: dolgoznak agyaggal, egyfajta meditáció keretében.
„Itt létrehoznak egy kis magot a gyerekek, ami a színeken és képeken keresztül a tábor végére kifejlődik. Mindezt rajzban és festményben is elmondják a gyerekek.” - mondta Novák Edith múzeumpedagógus.

Színlabirintus - nyári tábor a Városi Képtárban A hét végén egy kis kamaratárlaton mutathatják meg a képtárban a gyerekek a nagy művészek képei mellett alkotásaikat, megerősítve magukat az alkotásban, hiszen „bennük is nagyon sok csoda és varázslat rejtőzik.”
A keddi napon éppen egy titkos kertben jártak a jórészt alsó tagozatos gyerekek. Itt egy kis relaxációval előhívták a belső kis kertjüket, majd ennek a látványát, érzését jelenítették meg akvarellen. Szavakban kevésbé fejezzük ki azokat a dolgokat, amik megjelennek a gyerekek képein ilyenkor.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Április 11. 17:00, szombat | Belföld
NAV: április 20-ig kell befizetni a turizmusfejlesztési hozzájárulást
Április 20-ig kell befizetnie a turizmusfejlesztési hozzájárulást az erre kötelezetteknek - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
2026. Április 11. 15:00, szombat | Belföld
Budapesti repülőjáratokat is töröltek a Lufthansa-dolgozók sztrájkja miatt
A Lufthansa légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt törölték a légitársaság pénteki budapesti járatait - olvasható a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér honlapján.
2026. Április 11. 13:00, szombat | Életmód
A Heim Pál gyermekkórház 250 millió forintot kap zajszigetelésre a Budapest Airporttól
Kétszázötven millió forintot adományozott a Budapest Airport (BA) a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetnek, a támogatással a repülőgépek okozta zajhatások mérsékléséhez kívánnak hozzájárulni.
