Hírek
2023. Április 21. 10:34, péntek |
Helyi
Forrás: szekesfehervar.hu
598 millió forint megtakarítás a kormánydöntésnek köszönhetően
Közel hatszáz millió forintot takarít meg a város azzal, hogy egy kormánydöntésnek köszönhetően csökkentett áron juthatnak áramhoz az önkormányzatok.
Székesfehérvár úthálózat-fejlesztésre, valamint az uszoda teljeskörű felújításának és a strand bővítésének terveztetésére fordítja majd ezt az összeget – írta közösségi oldalán dr. Cser-Palkovics András polgármester.
„A héten bejelentett kormánydöntés értelmében csökkentett áron juthatnak áramhoz az önkormányzatok. Ez Székesfehérvár esetében 598 millió forintos városüzemeltetési megtakarítást jelent év végéig számolva, főleg a közvilágítás villanyszámlájából."
"A közel 600 milliónak megvan a helye is: többek között útfelújításokra költjük, járdaszakaszokat és parkolókat újítunk majd meg belőle. Ennek érdekében a Saára Gyula Program kap majd többletforrást. Az ehhez szükséges előkészítő munkát már meg is kezdtük.
Elkészítjük továbbá az uszoda teljeskörű felújításának és a strand bővítésének kiviteli terveit. Ez jelentős előrelépést jelent majd azon az úton, aminek végén egy korszerű uszoda és nagyobb strand várja majd a vendégeket, új élményelemekkel.
Köszönet Magyarország Kormányának a döntésért, ami úgy vélem minden önkormányzat számára igen nagy segítség, párthovatartozástól függetlenül!”
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Április 12. 08:14, vasárnap | Belföld
Megkezdődött a választás, máris született egy rekord
A vasárnapi országgyűlési képviselő-választáson reggel 7 óráig a szavazásra jogosultak 3,46 százaléka adta le szavazatát a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint.
2026. Április 12. 08:12, vasárnap | Életmód
Csaknem háromszázezren látták eddig a Magyar menyegzőt
Összesen csaknem háromszázezer nézőt vonzott eddig a Káel Csaba Magyar menyegző című filmje, amelyet Magyarországon több mint kétszázezren, a határon túl pedig kilencvenezren láttak eddig.
2026. Április 11. 17:00, szombat | Belföld
NAV: április 20-ig kell befizetni a turizmusfejlesztési hozzájárulást
Április 20-ig kell befizetnie a turizmusfejlesztési hozzájárulást az erre kötelezetteknek - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
