Hírek
2017. Augusztus 17. 07:56, csütörtök |
Helyi
Forrás: szekesfehervar.hu
21 Lánczos-Szekfű ösztöndíjas volt idén
Szerdán délután a Bory-várban adták át a Lánczos-Szekfű ösztöndíjakat, a Deák Dénes Ösztöndíjat és a Deák Dénes Díjat.
A Lánczos-Szekfű Ösztöndíjat az alapítvány kuratóriuma minden évben azoknak ítéli a hozzá tartozó anyagi támogatással együtt, akik az oktatás, a tudomány, a művészet terén munkálkodnak. A Deák Dénes Díjat az idei évben Dr. Altorjay András vehette át Székesfehérvár közéleti, kulturális életében végzett példát adó tevékenysége, művészetpártoló munkássága elismeréseként.
Köszöntőjében Székesfehérvár polgármestere elmondta, hogy minden évben nehéz döntést kell hoznia az alapítványoknak, ami szerencsére azt is jelzi, hogy mindig vannak pályázók, mindig vannak ötletek és elképzelések, amelyek ezt a várost gazdagítják és a szellemi élet nagyon sok területén nyújtanak valami pluszt. „Biztos vagyok benne, hogy elkészült pályamunkák a város szellemi életét gyarapítják, illetve olyan dolgok jönnek létre, amik maradandóak és erősítik a városi közösséget.” – tette hozzá Cser-Palkovics András polgármester, aki gratulált a Deák Dénes díj idei díjazottjának, Dr. Altorjay Andrásnak.

Székesfehérvár polgármestere elmondta, egyhangú döntés született, mivel a díjazott jó példát állít a város közössége elé azzal, hogy orvosi hivatása mellett a város kulturális életének fejlődéséhez is hozzájárul és segíti a művészeket a maga lehetőségeit meghaladó módon is.
„A mecenatúrának többféle szegmense lehet, anyagi és szellemi értelemben is beszélhetünk erről. Mindkettőre szükség van a városban és talán hiányát is szenvedjük. A mostani döntés üzenet is, hogy akinek van lehetősége, álljon oda a fontos célok mellé.” – hangsúlyozta Cser-Palkovics András polgármester.

- Dr. Altorjay András Székesfehérvár közéleti, kulturális életében végzett példát adó tevékenysége, művészetpártoló munkássága elismeréseként vehette át a Deák Dénes díjat.
A mesélő tárgyak szerelmese műgyűjtőként csakis a szerethető alkotásokkal hajlandó együtt élni. Korábban a Pelikán Galériában is bemutatta a szívének kedves műveket. Kulturális rendezvényekre jár, koncertek, kiállítások, színházi estek törzsvendége.
A Deák Dénes Ösztöndíjat idén Gärtner Petra, a Szent István Király Múzeum művészettörténésze vehette át, aki Aba-Novák Vilmos faliképeinek kutatása témában pályázott. Bár Aba-Novák ezen alkotásai az életmű tekintetében rendkívül fontosak, átfogó kutatásuk és az eredmények publikálása a mai napig nem készült el. A művész faliképeinek vizsgálata ezért több évtizedes szakmai hiányt pótol.

„Meggyőződésünk, hogy a Lánczos-Szekfű Alapítvány rendkívül fontos tevékenységet végez a város életében és fontos az a sok munka is, amivel a pályázók részt vállalnak abban, hogy a városról pozitív kép alakuljon ki. Fehérvár tele van élettel, jó fehérvárinak lenne. Ehhez az érzéshez hozzájárul a díjazottak munkája is, akiknek tevékenységéhez sok erőt és sikert kívánunk.” –mondta köszöntőjében Bobory Zoltán, aki a kuratórium tagjainak is megköszönte munkáját.
Az idei évben 21-en vehették át az ösztöndíjat, köztük Arató Antal, Burján Zsigmond, Branczeiz Zsuzsa, dr. Busics György, Csitáry-Hock Tamás, Csutiné Schleer Erzsébet, Gärtner Petra, Hady Nikolett, Kosztics László, Kozma Ágnes, Kováts György, Kováts Györgyné Újvári Éva, László Zsolt, Saitos Lajos, dr. Sebők Melinda, Somos Ákos, Ujházi János, Vakler Lajos, Végváry Beatrix, valamint a Vox Mirabilis Kamarakórus és a Fejér Megyei Szent György Kórház énekkara. A díjazottak mellett polgármesteri támogatást kap ösztöndíjként Juhász Anna Mária, Kusler Ágnes és Merk Márta is.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Április 11. 17:00, szombat | Belföld
NAV: április 20-ig kell befizetni a turizmusfejlesztési hozzájárulást
Április 20-ig kell befizetnie a turizmusfejlesztési hozzájárulást az erre kötelezetteknek - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
2026. Április 11. 15:00, szombat | Belföld
Budapesti repülőjáratokat is töröltek a Lufthansa-dolgozók sztrájkja miatt
A Lufthansa légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt törölték a légitársaság pénteki budapesti járatait - olvasható a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér honlapján.
2026. Április 11. 13:00, szombat | Életmód
A Heim Pál gyermekkórház 250 millió forintot kap zajszigetelésre a Budapest Airporttól
Kétszázötven millió forintot adományozott a Budapest Airport (BA) a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetnek, a támogatással a repülőgépek okozta zajhatások mérsékléséhez kívánnak hozzájárulni.
